Az egyedi árak alakulása vonatkozásában teljesen logikusnak tűnik a rövid és a hosszú táv elválasztása. Hiszen valóban megfigyelhető, hogy az egyes gazdasági szereplők nem változtatják minden időpontban (vagy minden rövid időszakban, mondjuk hetente-kéthetente) termékeik árait. Ugyanakkor viszont egy hosszabb időszakot (mondjuk egy-két negyedévet, esetleg egy évet) tekintve már bizonyosan nem maradnak változatlanok az árak, hanem elég nagy valószínűséggel meg fognak változni. Nyilván nem hatékony állandóan módosítani az árakat, minden apróbb külső hatásra, mert azok talán csak átmeneti jellegűek, illetve az árváltoztatásnak költségei vannak. Ezt fogalmazza meg az újkeynesiánusok által kidolgozott menü költség elmélet (Mankiw, 1985). Hatványozottan érvényes ez a bérekre, ahol a bértárgyalásokra csak igen ritkán, évente egyszer vagy kétszer kerül sor, tehát az év nagyobb részében azok többnyire változatlanok maradnak (Taylor, 1979). Amikor az árak és a bérek nem változnak, akkor a gazdasági szereplők a termelt mennyiség megváltoztatása, a foglalkoztatás és a kapacitások kihasználásának változtatása révén alkalmazkodnak a változó körülményekhez. Mindebből az újklasszikus–újkeynesi szintézis elmélete alapján arra lehet következtetni, hogy rövid távon mennyiségi, míg hosszabb távon áralkalmazkodás valósul meg.