Mellár Tamás

Szemben az árral

Rendhagyó közgazdasági előadások


A népesedés és a gazdasági fejlődés kapcsolata

A mainstream közgazdaságtan a népesség alakulását nem tekinti központi kérdésnek. Megkockáztatható, hogy talán még lényegesnek sem. A főirányú elméletek többsége szerint a népesség vagy egyenletesen növekszik egy szolid (1–2%-os) ütem szerint, vagy pedig konstans nagyságú. De mindig annyi munkaerő keletkezik, illetve áll rendelkezésre, amennyire a gazdaságnak éppen szüksége van, tehát nem érdemes vele külön foglalkozni. Ugyanakkor viszont gazdaságtörténetileg tekintve a népesség alakulásának kérdését, azt láthatjuk, hogy igen jelentős szerepet töltött be az elmúlt századokban, és tölt be napjainkban is. Két szempontot fontos hangsúlyozni a népesség kapcsán: egyfelől a népesség számbeli növekedését, másfelől pedig annak koncentrációját a különböző területeken.

Szemben az árral

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 890 3

Sok tehetséges és nagy tudású közgazdász hajlamos arra, hogy kutató munkájában egy vagy két szűk témakör vizsgálatára szorítkozzék. Mellár Tamásnak megvan nemcsak a tehetsége és tudása, de a bátorsága is ahhoz, hogy a közgazdaságtan nagy elméleti anyagát átfogó műben tekintse át. Miközben alaposan ismeri a modern közgazdaságtant és termékenyen alkalmazza annak eszköztárát, nyitva áll olyan gondolatok előtt, amelyek kiléptek a szakma fő áramlatából, sőt - amint azt a kötet címe is sugalmazza - kész szemben úszni az árral. A közgazdaságtan oktatóinak azt javasolnám: ajánlják hallgatóiknak Mellár könyvének alapos tanulmányozását, tanulják meg abból nem csak a tudásanyagot, hanem a kezdeményező készséget és a kritikus kiállást is.

Kornai János, professzor emeritus,

Harvard University és Budapesti Corvinus Egyetem

Mellár Tamás kitűnő könyve azoknak szól, akik nem kritizálni akarják a korábbi közgazdasági elméleteket, hanem értik, mitől működtek jól a maguk idejében, mivel járultak hozzá napjaink gazdasági fejlettségéhez, és arra kíváncsiak, miféle új gondolatokkal lehet ezeket javítani úgy, hogy a jövő gazdasági fejlődését is meg tudják alapozni.

Mérő László, egyetemi tanár, ELTE

Hivatkozás: https://mersz.hu/mellar-szemben-az-arral//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave