Mellár Tamás

Szemben az árral

Rendhagyó közgazdasági előadások


A szűkösség mint kulcsfogalom

A neoklasszikus közgazdaságtan közkedvelt felfogása szerint tehát a gazdaság nem más, mint a szűkös eszközökkel való racionális gazdálkodás. Gazdaság és gazdálkodás csak azért van, mert szűkösség van: a lehetséges célokhoz képest mindig kevés eszköz áll rendelkezésre, következésképpen választani kell egyfelől a célok közül, másfelől pedig a különböző eszközkombinációk közül, amelyek a célokat megvalósítják. Ebben a felfogásban a gazdaság egy programozástechnikai feladattá egyszerűsödik, amely így azt sugallja, hogy létezik optimális megoldás, amelyet többnyire egyensúlyinak is tekinthetünk.

Szemben az árral

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 890 3

Sok tehetséges és nagy tudású közgazdász hajlamos arra, hogy kutató munkájában egy vagy két szűk témakör vizsgálatára szorítkozzék. Mellár Tamásnak megvan nemcsak a tehetsége és tudása, de a bátorsága is ahhoz, hogy a közgazdaságtan nagy elméleti anyagát átfogó műben tekintse át. Miközben alaposan ismeri a modern közgazdaságtant és termékenyen alkalmazza annak eszköztárát, nyitva áll olyan gondolatok előtt, amelyek kiléptek a szakma fő áramlatából, sőt - amint azt a kötet címe is sugalmazza - kész szemben úszni az árral. A közgazdaságtan oktatóinak azt javasolnám: ajánlják hallgatóiknak Mellár könyvének alapos tanulmányozását, tanulják meg abból nem csak a tudásanyagot, hanem a kezdeményező készséget és a kritikus kiállást is.

Kornai János, professzor emeritus,

Harvard University és Budapesti Corvinus Egyetem

Mellár Tamás kitűnő könyve azoknak szól, akik nem kritizálni akarják a korábbi közgazdasági elméleteket, hanem értik, mitől működtek jól a maguk idejében, mivel járultak hozzá napjaink gazdasági fejlettségéhez, és arra kíváncsiak, miféle új gondolatokkal lehet ezeket javítani úgy, hogy a jövő gazdasági fejlődését is meg tudják alapozni.

Mérő László, egyetemi tanár, ELTE

Hivatkozás: https://mersz.hu/mellar-szemben-az-arral//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave