A modern infrastruktúra kiépítése Magyarországon a XIX. század második felében kezdődött meg. A világgazdaságba való bekapcsolódás kényszere − hasonlóan a közép-kelet-európai régiónak az iparosodó gazdaságok közé késéssel bekapcsolódó országaihoz − szükségessé tette a munkamegosztás fejlesztését, a szolgáltatások önállósodásának kiszélesedését. A termelés bővülése, és a gazdasági kapcsolatok sokoldalúvá válása a szűkebb értelemben vett infrastruktúra, a korszerű szállítási hálózat, elsősorban a vasúti és a vízi közlekedés kiépítését igényelte. Ugyanakkor ennek alapjait a gazdaság belső fejlettsége és tőkefelhalmozási képessége önmagában nem teremtette meg. Ezért jelentős külföldi tőke bevonásával és az állam ezt segítő tevékenységével vált lehetővé a kor színvonalának megfelelő infrastruktúra kiépítése.9 Ezzel a két meghatározó jellemzővel − a sajátos történelmi és világgazdasági feltételek között − a fejlesztés eredményeként a szolgáltatások színvonala megelőzte az ország általános gazdasági fejlettségét, az infrastruktúra előzetes kiépítése ment végbe, ami rendkívül kedvező feltételeket teremtett a gazdasági növekedéshez, s az első világháborúig terjedő időszak felgyorsult gazdasági fejlődésének egyik alapvető tényezője volt. A fejlesztés nem korlátozódott csak a szállításhoz vagy a gazdasági tevékenység egészéhez szükséges szolgáltatási feltételek megteremtésére. Többek között ebben az időszakban építették ki a mai budapesti kórházi infrastruktúra „gerincét” vagy a fővárosi víz- és szennyvízszolgáltatás infrastruktúrájának jelentős részét.