A gazdaságok és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlődésében a munkamegosztás növekedése, a komparatív előnyök kihasználására irányuló törekvések a XX. században a külkereskedelem állandó bővülése útján játszottak egyre nagyobb szerepet. A mennyiségi növekedés a század második felében már egy minőségileg új világpiac kialakulásához vezetett, amelyen a piaci szereplők versenye egyre inkább nemzetközivé vált, a koncentráció, a nemzetközileg versenyképes vállalatméret messze túlnőtt a nemzeti kereteken. A kilencvenes évek közepe óta a javak és szolgáltatások kereskedelmének évenkénti tizenöt százalék körüli növekedése a piacok világszerte tapasztalható integrációját eredményezte, illetve azzal járt együtt. A külkereskedelem korábbi nemzetközi liberalizálása mellett egyre fontosabbá vált a tőke, a munkaerő és a szellemi javak szabad áramlása. A kereskedelemnél nagyobb ütemben − már a nyolcvanas évek közepétől mintegy 13%-kal − nőttek a portfólió-befektetésekre irányuló tranzakciók. A globalizáció ezen gazdasági összetevőjében a hagyományosnak nevezhető vállalati kör mellett egyre nagyobb a pénzügyi holdingok és a hedge-found-ok szerepe. A legnagyobb mértékű növekedés − a kilencvenes évek elejétől évenkénti 17% körüli mértékben − azonban a harmadik összetevőnél, a külföldi direkt tőkebefektetéseknél volt tapasztalható. Ezért úgy is fogalmazhatunk, hogy a gazdasági globalizációt egyre inkább a „menj oda, ahol a hatalmas piacok vannak” mentalitás vezényli.