Árva László, Deli-Gray Zsuzsa (szerk.)

Turizmusmarketing esettanulmányok II.


Európai Kulturális Útvonalak

Az Európa Tanács 1987-ben indította el Kulturális Utak programját, azzal a céllal, hogy ezzel is demonstrálja: az egyes országok kultúrája és öröksége szerves része a közös európai örökségnek. Az Európai Kulturális Útvonalak célja a professzionális és fenntartható örökség-menedzsment, a kulturális örökség megóvása – a helyi közösségek társadalmi jólétének és gazdasági fejlődésének érdekében, miközben azok megőrizhetik kulturális autentikusságukat és sokszínűségüket. Az Európai Kulturális Útvonalakat történelmi nyomvonalakra és a nemzeteken átívelő kulturális koncepcióra lehet építeni. A Kulturális Útvonalak segítségével minden európainak módja lehet megismerni és jobban méltányolni saját kultúráját, történelmét és örökségét. A Kulturális Útvonalak a kultúra és a turizmus együttműködésén alapulnak. Jelenthetnek egy tényleges útvonalat vagy utat, mely már használatban van, jelentheti helyek vagy történelmi/természeti létesítmények hálózatát, jelenthet egy meghatározott földrajzi területet, mely egy általános témakörrel kapcsolatos, illetve jelenthet egy régiókon és országokon áthaladó útvonalat, amelyet egy történelmi, művészeti vagy társadalmi témakör jellemez.

Turizmusmarketing esettanulmányok II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 151 6

Budapest turizmusáért felelős hivatalos szervezet vezetőjeként örömmel üdvözlöm, hogy a felnövekvő nemzedék, a turizmus szakos hallgatók friss marketing esettanulmányokat kapnak kézhez a neves szerzői csapat jóvoltából. Külön köszönöm, hogy másik nagy szerelmem, a kultúra és kulturális turizmus is képviselteti magát a könyvben. Magyarországon igen magas színvonalú és gazdag a turizmus mint tantárgy oktatása, ugyanakkor az elméleti tudás mellett az élő gyakorlathoz is egy lépéssel közelebb kerülnek így a diákok.

Bán Teodóra, ügyvezető

Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ

A kötet második kiadása ismét sokszínű és jól feldolgozható esettanulmányokkal szolgál a felsőoktatásban turizmussal, marketinggel és általában a szolgáltatásokkal foglalkozó oktatók és hallgatók számára. A hazai és külföldi példák jól követik a turizmusban az elmúlt években bekövetkezett változásokat.

Heidrich Balázs, rektor, egyetemi tanár

Budapesti Gazdasági Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/arva-deli-gray-turizmusmarketing-esettanulmanyok-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave