Árva László, Deli-Gray Zsuzsa (szerk.)

Turizmusmarketing esettanulmányok II.


Névváltás „marketing” szempontok miatt

– Marketingesként számomra márkanév szempontjából a legérdekesebb eset a jugoszláv utódállamok közül Macedónia esete. Az ország ugyanis a Jugoszláviától való elszakadása után a szerencsétlen hangzású „Former Yugoslav Republic of Macedonia” nevet volt kénytelen hivatalosan használni. Vagy még rosszabb esetben annak rövidítését, a „FYROM”-ot. Így kellett megjelennie a nemzetközi diplomáciai találkozókon, de még az Eurovíziós Dalfesztiválon is így konferálták fel az innen származó előadókat. A görög kormány ugyanis kijelentette, hogy Macedónia – mint földrajzi terület – jóval nagyobb, mint a macedón állam, ráadásul nagyrészt Görögországhoz tartozik. A görögök ragaszkodása, ha egyeseknek nem is szimpatikus, de branding szempontból érthető: nem szeretnék, ha Nagy Sándort és örökségét nem velük, hanem a macedón állammal kötnék össze az emberek, és – mondjuk turizmus céljából –. azt keresnék fel. A macedónok viszont érthetően eredeti nevüket kívánják használni, amiért még kampányt is indítottak: „Don’t you FYROM me! Say Macedonia!” azaz „Ne FYROM-ozz! Hívj Macedóniának!” – mutatta be a tanácsadó fotókkal a kampányt.

Turizmusmarketing esettanulmányok II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 151 6

Budapest turizmusáért felelős hivatalos szervezet vezetőjeként örömmel üdvözlöm, hogy a felnövekvő nemzedék, a turizmus szakos hallgatók friss marketing esettanulmányokat kapnak kézhez a neves szerzői csapat jóvoltából. Külön köszönöm, hogy másik nagy szerelmem, a kultúra és kulturális turizmus is képviselteti magát a könyvben. Magyarországon igen magas színvonalú és gazdag a turizmus mint tantárgy oktatása, ugyanakkor az elméleti tudás mellett az élő gyakorlathoz is egy lépéssel közelebb kerülnek így a diákok.

Bán Teodóra, ügyvezető

Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ

A kötet második kiadása ismét sokszínű és jól feldolgozható esettanulmányokkal szolgál a felsőoktatásban turizmussal, marketinggel és általában a szolgáltatásokkal foglalkozó oktatók és hallgatók számára. A hazai és külföldi példák jól követik a turizmusban az elmúlt években bekövetkezett változásokat.

Heidrich Balázs, rektor, egyetemi tanár

Budapesti Gazdasági Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/arva-deli-gray-turizmusmarketing-esettanulmanyok-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave