Törőcsik Mária

Self-marketing

Személy és marketing kapcsolatok


Paraszociális kapcsolatok

Érdekes összefüggéseket lehet feltárni, ha egy laikus személy és egy valós vagy elképzelt (pl. színész, könyvbeli hős), de ismert személy közötti kapcsolatokat elemezzük marketing szempontból. Az elképzelt vagy valós személlyel kapcsolatos kifejezés esetünkben az ismertséget és a személyhez kapcsolódó image-kötődést is feltételezi ahhoz, hogy ezeket a személyeket személymárkaként értelmezhessük. A személymárka és a laikus személy közötti kapcsolódás úgy lehetséges, hogy valaki bizonyos médiumon keresztül megismer személyeket, karaktereket, akiket csak közvetetten, egy közeg által ismer, ám ezt az ismeretséget valós kapcsolatként éli meg. Ez nem egyfajta pszichés betegség – állapítsuk meg, mielőtt bárki is másképp gondolná –, ez bárkiben kialakulhat, ha egy regényhős elnyeri a tetszését, vagy egy filmet, koncertet néz, híreket, netán sorozatokat, képregényeket követ és egy adott hús-vér vagy megrajzolt, animált karakter vagy éppen egy politikus hatást gyakorol rá. Ezek a kapcsolódások természetszerűek, korábban is megvoltak, a mai különlegességüket az iparszerű háttéripar feltűnése, illetve az előfordulás sokfélesége és gyakorisága adja. Megtervezett marketingmunkát feltételezhetünk a háttérben, ami erősíti ezeket a kapcsolatokat, ami tárgyiasítani tudja a kapcsolatot, és ami bevételt eredményezhet. Ilyen értelemben kell tehát foglalkoznunk azzal, hogy mit jelentenek a paraszociális kapcsolatok, kikre gyakorolnak az átlagosnál nagyobb hatást, milyen formái vannak, illetve miképp lehet ezeket üzleti tevékenység forrásává tenni.

Self-marketing

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 149 3

Törőcsik Mária könyve a marketing kiterjesztett felfogásának elvét követi, amikor az egyén és a marketing viszonyát boncolgatja. A tőle megszokott élvezetes stílusban vezeti be az olvasót a téma összes dimenziójába. Meríthetünk belőle a saját élethelyzeteink megoldásához, de segíti a könyv a sikeres vagy éppen kudarcos életutak megértését is.

Különös erénye a kötetnek, hogy témája nem csak a marketing szakemberek számára érdekes, valamint az, hogy a tartalom minden korosztályt képes megszólítani.

Veres Zoltán

egyetemi tanár

Pannon Egyetem

Azoknak ajánlom a könyvemet, akik tudni akarják, milyen szálak szövődtek mára a személyek és a marketing között, és látni akarják a kapcsolódások működését.

Egyre gyakrabban érzékeljük a személyekre irányuló profi marketingmunkát, tapasztaljuk ennek erejét. Ezért tárgyalom a személymenedzselést; az arcpiacot, ami a cserélhető teljesítményű emberek piaca; az endorszálást, a híres emberek és márkák együttműködését; az Employer és Employee marketing összefüggéseit; a paraszociális kapcsolatokat, amik egy személy és egy karakter között jönnek létre.

Azoknak is ajánlom a könyvemet, akik döntési helyzetben vannak, vagy éppen egy életszakaszuk mérlegét akarják elkészíteni, amihez segítségnek a marketing gondolati struktúráját kínálom. Azoknak, akik ön-azonosan és hosszú távon akarják értékesebbé tenni magukat.

Tudom, hogy a témafelvetésem megoszthatja az olvasókat, de örülök azoknak, akik érdeklődéssel veszik kézbe a könyvet, abban bízva, hogy inspiráló, vagy akár vitára késztető gondolatokat kapnak.

a Szerző

Hivatkozás: https://mersz.hu/torocsik-self-marketing//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave