Andor György

Üzleti gazdaságtan


A.5. Fogyasztói és termelői többlet

Az egyéni preferenciarendszerekre visszavezetett piaci keresleti görbe, illetve az ennek és a kínálati görbének alakulásaként kialakuló piaci ár további kérdéseket is felvet. Bár az emberek hasznosságérzete tükröződik egy-egy termék keresletében, mégsem beszélhetünk az egyes javak „általános hasznosságáról”. Az értékparadoxon is rámutatott arra, hogy egy termék pénzben elkönyvelhető értéke (árának és mennyiségének szorzata) igen félrevezető lehet a termék teljes hasznosságának, közgazdasági értékének megragadásakor. Egy jószág teljes hasznossága és teljes piaci értéke közötti különbséget fogyasztói többletnek nevezzük. Azért keletkezik, mert áránál nagyobb értékhez jutunk, köszönhetően a csökkenő határhasznosság jelenségének. Ugyanis az összes termékegységért azt az árat fizetjük, mint az utolsóért, mialatt a korábbi egységeknek nyilván nagyobb volt a hasznossága számunkra, mint a legutolsónak. A fogyasztói többlet egy fogyasztási egység esetén tehát az adott egység határhasznosságának és az árának (ami a pénz határhasznosságát tekintve szintén egy hasznosság) a különbsége, míg a teljes fogyasztói többlet a keresleti görbe és a piaci ár adta egyenes közötti terület (a teljes fogyasztásra vonatkoztatva).

Üzleti gazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 023 6

Az üzleti gazdaságtan, így e könyv is, a közgazdaságtan, a pénzügyek és a befektetéselmélet egyes fejezeteinek összefűzése. Ezeknek az egyenként is hatalmas területeknek a válogatott témaköreiről van szó, a lényeg éppen ezek összekötése, egyetlen olvasmányos, tanulható logikai sorrendbe szedése.

Húsz éve tanítom e könyv fő mondanivalóját. Időközben vagy tízezer hallgatóm lehetett, legtöbbjük mesterszakos. Az érdeklődési mélységtől függően különböző mennyiségekben tanultak üzleti gazdaságtant, sokan több tantárgyra szétválasztva. Azonban mindig a legnépszerűbb tantárgyak között volt, annak ellenére, hogy nehéz tantárgynak számított, és számos részlete sokaknak már ismerős volt korábbi tanulmányaiból. Hallgatóim visszajelzései szerint az új megvilágítások, a más területekkel való átkötések, a „végre megértettem" érzések tették érdekfeszítővé. E könyvben megújítottam, átdolgoztam és összefésültem az elmúlt évtizedek során már ilyen-olyan publikációimban és kézirataimban elkészített részeket. Miközben szakmailag mélyebb részekkel „nehezítettem", sokat tettem a könnyebb érthetőségért, tanulhatóságért, de azért is, hogy egyfajta kézikönyvként használható művet is adjak az Olvasók kezébe.

Fejezetek

• Gazdaságpszichológiai és közgazdasági alapok

• Tőkepiaci árazódás

• Pénzáramlások és tőkeköltségek

• Gazdasági elemzések

• Befektetéselmélet

• Közösségi gazdaságtani aspektusok

Mellékletek

• Mikroökonómiai alapok

• Mikroökonómiai elemzések

• Pénzügyi opciók

• Befektetés-matematikai alapok

Hasznos kiegészítők

50 oldal összefoglaló • 450 szavas tárgymutató

300 definíció • 350 lábjegyzet • 230 ábra

30 táblázat • 260 képlet • 80 szakirodalmi utalás

Hivatkozás: https://mersz.hu/andor-uzleti-gazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave