Andor György

Üzleti gazdaságtan


Markowitz-féle modell

Foglaljuk össze röviden az eddigieket! Diverzifikálni tehát minden kockázatkerülő befektetőnek megéri, és amennyiben a diverzifikálásnak nincs számottevő költségvonzata, úgy racionálisan nyilván ezt is fogja tenni. Ha elfogadjuk – amit egyébként a józan eszünk is diktál –, hogy a diverzifikáció lényegében költségmentes, akkor a diverzifikálást a befektetők általános magatartásaként foghatjuk fel. Markowitz így fogalmaz (Markowitz, 1959): „A diverzifikáció megfigyelhető és érzékelhető, domináns magatartási szabály, amely sem mint hipotézis, sem mint alapelv nem vethető el.” Továbbgondolva mindezt nyilvánvaló, hogy a befektetők a diverzifikáció adta lehetőséggel maximálisan élni kívánnak. Ehhez portfóliójuk megosztottságát olyan szintre kell emelniük, hogy gyakorlatilag minden diverzifikálható kockázatot elimináljanak, azaz (a „világ összes kockázatos befektetését” tekintve) hatékony portfóliót kell tartsanak. Ami a hatékony portfóliók közötti befektetői választást illeti, jól látható, hogy ez az egyes befektetők egyéni preferenciáitól, pontosabban kockázatkerülési hajlamuktól, együtthatójuktól függ. (Feltételezzük, hogy az egyes befektetők azonosan értékelik a befektetési lehetőségek halmazát, azaz ugyanolyan „tojáshéjat” tekintenek.) A különböző befektetők különböző hatékony portfóliót választanak tehát. A befektetők kockázatos portfólióválasztásának ezen modelljét Markowitz-féle modellnek szokás nevezni.

Üzleti gazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 023 6

Az üzleti gazdaságtan, így e könyv is, a közgazdaságtan, a pénzügyek és a befektetéselmélet egyes fejezeteinek összefűzése. Ezeknek az egyenként is hatalmas területeknek a válogatott témaköreiről van szó, a lényeg éppen ezek összekötése, egyetlen olvasmányos, tanulható logikai sorrendbe szedése.

Húsz éve tanítom e könyv fő mondanivalóját. Időközben vagy tízezer hallgatóm lehetett, legtöbbjük mesterszakos. Az érdeklődési mélységtől függően különböző mennyiségekben tanultak üzleti gazdaságtant, sokan több tantárgyra szétválasztva. Azonban mindig a legnépszerűbb tantárgyak között volt, annak ellenére, hogy nehéz tantárgynak számított, és számos részlete sokaknak már ismerős volt korábbi tanulmányaiból. Hallgatóim visszajelzései szerint az új megvilágítások, a más területekkel való átkötések, a „végre megértettem" érzések tették érdekfeszítővé. E könyvben megújítottam, átdolgoztam és összefésültem az elmúlt évtizedek során már ilyen-olyan publikációimban és kézirataimban elkészített részeket. Miközben szakmailag mélyebb részekkel „nehezítettem", sokat tettem a könnyebb érthetőségért, tanulhatóságért, de azért is, hogy egyfajta kézikönyvként használható művet is adjak az Olvasók kezébe.

Fejezetek

• Gazdaságpszichológiai és közgazdasági alapok

• Tőkepiaci árazódás

• Pénzáramlások és tőkeköltségek

• Gazdasági elemzések

• Befektetéselmélet

• Közösségi gazdaságtani aspektusok

Mellékletek

• Mikroökonómiai alapok

• Mikroökonómiai elemzések

• Pénzügyi opciók

• Befektetés-matematikai alapok

Hasznos kiegészítők

50 oldal összefoglaló • 450 szavas tárgymutató

300 definíció • 350 lábjegyzet • 230 ábra

30 táblázat • 260 képlet • 80 szakirodalmi utalás

Hivatkozás: https://mersz.hu/andor-uzleti-gazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave