Katits Etelka, Pogátsa Zoltán, Zsupanekné Palányi Ildikó

A nemzetgazdasági konjunktúraciklusok és vállalati életciklusok

Modellek és bírálatok, avagy 2 in 1?!


Salamonné „szintetizált” modellje (2006a)

Felmerül az a kérdés, hogy vajon a hazai kkv.-k is az Adizes által felvázolt életpályát futják-e be? Salamonné Huszty Anna kutatásában a rendszerváltás során létrejött cégek első 15 évét vizsgálta. A szerző tanulmányában arra kereste a választ, hogy vajon a magyar kkv.-k életpályájában is fellelhetőek-e a nyugati piacgazdaságok vállalkozásainak életciklusai. A kutatás folyamán 300, a rendszerváltás idején, tehát 1989 és 1994 között létrejött céget vizsgáltak meg, melyeknek többsége 1991 és 1992 között kezdte meg tevékenységét. A mintában budapesti és vidéki vállalkozások nagyjából arányosan vettek részt. A kutatás fő eredménye az, hogy a vizsgálatban részt vett vállalkozások egyike sem járta végig a tanulmány elején bemutatott elméleti életutat. Voltak cégek, amelyek megrekedtek egy szakaszban, és voltak olyanok is, melyek átugrottak fázisokat. A tanulmány szerint a hazai kkv.-k életpályája, a külföldiekéhez hasonlóan, leginkább egy felfelé haladó, válságpontokkal tarkított, S-alakú vonallal modellezhető. Ezek a válságpontok egyébként korrelálnak az Adizes által meghatározott válságpontokkal. Vannak továbbá bizonyos sajátosságok, amelyek következtetni engednek a rendszerváltás alatt és az azóta bekövetkezett változásokra. Salamonné ebből kifolyólag a nyugati tipológiáktól eltérően, a magyar jellemzőket is magába foglaló szakaszokat határoz meg. Ez a 4 szakasz a következő:

A nemzetgazdasági konjunktúraciklusok és vállalati életciklusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 154 7

Ez a mű pénzügy-gazdasági modelleket közöl kritikai szemléletben. A szerzők egy érdekes szakmai kísérletről mondanak/adnak véleményt: ugyanabban a műben mutatják meg a makrogazdasági hullámzásokat és a mikrogazdasági fejlődés ciklikusságát. A kutatók, a makrogazdasági ciklikussághoz hasonlóan, a vállalati életciklusok tárgyalását is összekapcsolják a vállalati növekedéssel, a válsággal, az átstrukturálással. A vállalati esetek komparatív analízise egy eszköz a korábban vázolt elméleti összefüggések illusztrálására.

A könyv hat szerkezeti egységből áll. Az első részben a szerzők az alapvető fogalmakat és összefüggéseket mutatják be. A második rész a makrogazdasági konjunktúraelméletekkel és modellekkel foglalkozik, ideértve a fejlődés- és válságelméletek legismertebb változatait. A harmadik szerkezeti egység az utóbbi évtizedben kibontakozott és lezajlott pénzügyi és adósságválságot értékeli, amelyek egyes szakaszai a „nagy recesszió”, az „eurózóna válsága” és a „szuverén adósságválság” elnevezéssel szerepelnek. A negyedik rész a vállalati életciklus modellek közreadását tűzi ki célul, bizonyos vonatkozásban reflektálva a makrogazdasági mozgásokra, történésekre. Az ötödik szerkezeti egység közli a hazai vállalkozások pénzügyi és összehasonlító analízisét. A hatodik rész kritikai értékelést, összehasonlító elemzést és párhuzamok vizsgálatát tartalmazza. A szerzők a hat szerkezeti egység közreadásával igazolni szeretnék a vállalatok piaci környezetbe ágyazottság pénzügyi jellemzőit és következményeit mind a teoretikus, mind pedig a praktikus nézőpontból – elsősorban a hazai mikrokörnyezetben.

Az alkotók szándéka szerint tankönyvként, és a vállalati döntéshozók, elemzők kézikönyvként is hasznosíthatják ezt a korszerű szemléletben készült munkát, így számítanak a tágabb szakmai olvasói kör érdeklődésére is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/katits-pogatsa-zsupanekne-a-nemzetgazdasagi-konjunkturaciklusok-es-vallalati-eletciklusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave