Kenesei Zsófia, Cserdi Zsófia Hajnalka

Szolgáltatásmarketing a turizmusban


A szolgáltatások „raktározási” lehetőségei

A szolgáltatások klasszikus jellemzői között szerepelt a tárolhatatlanság (azaz raktározhatatlanság), amely számos probléma kiindulópontja. Most mégis azt állítjuk, hogy a szolgáltatóknak minimális lehetőségük adódhat a szolgáltatásuk „raktározására”. Mindez abban az esetben lehet hasznos, ha sem a keresletet, sem pedig a kínálatot nem tudják érdemben befolyásolni, de semmiképpen sem szeretnék elveszíteni potenciális vevőiket. Ekkor tehát olyan módszerekhez kell nyúlniuk, amelyek segítségével a fogyasztók egy későbbi időpontban vehetik igénybe a szolgáltatásukat. Két lehetőség kínálkozik ennek megvalósítására, és egyben bizonyos értelemben a szolgáltatás „raktározására”, egyfelől a vevők várakoztatása (azaz sorba állítása), másfelől a foglalási rendszerek kialakítása (azaz a kapacitások előzetes lefoglalása). Mindkét metódus kialakítása gondos tervezést és a vevői igények körültekintő felmérését igényli.

Szolgáltatásmarketing a turizmusban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 230 8

A Szolgáltatásmarketing a turizmusban segítségével az olvasó specializált ismereteket kaphat a szolgáltatások marketingsajátosságainak, alapfogalmainak és eszköztárának alkalmazhatóságáról a turisztikai szektorban. A fejezetekben felsorakoztatott számos gyakorlati példa kapcsolatot teremt az elmélet és az üzleti élet mindennapjai között, melyek egyúttal szemléletesebbé és könnyen érthetővé teszik a könyvet. Központi gondolataként jelenik meg a fogyasztó, azaz maga az utazó, valamint a számára nyújtott szolgáltatások minőségének maximalizálása. A teoretikus és gyakorlati aspektusok mellett nem marad el a legújabb turisztikai trendek bemutatása sem, melyek ismerete elengedhetetlen a téma teljes megértéséhez a mai dinamikusan változó világunkban.

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kenesei-cserdi-szolgaltatasmarketing-a-turizmusban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave