Ásványi Katalin

Vállalati felelősségvállalás a kultúra területén


CSR értelmezése

A Corporate Social Responsibility kifejezés és annak eredete nem tisztázott. Windsor (2001) szerint az 1920-as évekre tehető, amikor már a vállalati vezetők beszéltek felelősségről és felelősségvállalási gyakorlatokról. Post (2003) és Turner (2006) szerint azonban az 1930-as években jelent meg a CSR fogalma a menedzserek körében.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 186 8

A Vállalati felelősségvállalás a kultúra területén hiánypótló mű. A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról több összefoglaló mű is készült az elmúlt évtizedekben, Magyarországon is, arra ugyanakkor nemigen akadt példa, hogy a vállalati felelősségvállalás egy-egy speciális területének alaposabb vizsgálata is könyv formájában jelenjen meg. Ásványi Katalin munkája ezt a hiányt pótolja azzal, hogy kifejezetten a kultúra és a művészetek területére irányuló CSR tevékenységgel foglalkozik. Olyan lényeges kérdésekre irányítja rá a figyelmet, mint hogy összeegyeztethető-e ez a fajta CSR a vállalat saját fő tevékenységével, milyen módon jeleníthető meg – például filantrópiaként, szponzorációként vagy másképp –, emelhető-e stratégiai szintre, illetve mekkora tere lehet a partnerségi kapcsolatoknak a témához kötődően.

Az első fejezetben a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának különböző nézőpontjait mutatja be, majd külön kitér a filantrópia és a szponzoráció fogalmaira és céljaira – ezeket egységes rendszerbe is foglalva, a későbbi könnyebb értelmezhetőség kedvéért. Az egyes felelősségvállalási tevékenységtípusokat a kultúra területén megjelenő példákkal is szemlélteti.

A második fejezetben a felelősségvállalás mögött álló motivációkat mutatja be, melyek ismerete elengedhetetlen a kultúra területén működő intézmények számára, hogy jobban megérthessék, mire van szükségük a vállalatoknak ahhoz, hogy a kultúra területén valósítsák meg felelősségvállalási tevékenységeiket.

A szerző a harmadik fejezetben kifejezetten azokat a nemzetközi és hazai szinten is megjelenő együttműködési formákat, „jó gyakorlatokat” vizsgálja, amelyek példaként szolgálhatnak a kultúra területén megvalósuló vállalati felelősségvállalási együttműködések kialakításához. A mű egyszerre bír elméleti, gyakorlati, és társadalmi-jóléti jelentőséggel, hozzájárulva a kultúra területén megjelenő CSR tevékenység irodalmához és gyakorlati alkalmazásához.

Zsóka Ágnes, egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/asvanyi-vallalati-felelossegvallalas-a-kultura-teruleten//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave