Hua Nam Son, Gubán Ákos

Számítástudomány


Véges és végtelen halmazok

A fejezet elején Hilbert példáján keresztül már rámutattunk, hogy a végtelen halmazok bizonyos helyzetekben eltérő viselkedést mutatnak, mint a véges halmazok. Ahhoz, hogy definiálni tudjuk a két halmaztípust, megvizsgáljuk a bevezető példa különleges jellemzőjét. A példában a vendégek halmaza két állapottal rendelkezik, mégpedig a vendég érkezése előtti és utáni helyzettel. Véges esetben az érkezés előtt minden szobához egyértelműen hozzárendeltünk egy vendéget. Az érkezés után ez már nem tehető meg. Tehát az érkezés előtti vendéghalmaz nem feleltethető meg egyértelműen az érkezés utáni halmazzal. Végtelen esetben egymásnak kölcsönönösen megfeleltethetők, hiszen minden vendég az első esetben is, meg a másodikban is egyértelműen kitölti a szobákat. Tehát azt tapasztaljuk, hogy véges halmaznak nincs olyan valódi részhalmaza, amelynek elemeit kölcsönösen egyértelműen hozzárendelhetjük az eredeti halmaz elemeihez, míg végtelen esetben lesz olyan valódi részhalmaza, amely vele egyértelműen megfeleltethető. (Az új vendéggel kibővített vendéghalmaznak az eredeti halmaz valódi részhalmaza lesz.)

Számítástudomány

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 217 9

A BGE Gazdaságinformatikus szak egyik legfontosabb alapozó tantárgya a Számítástudomány, amely bevezetést nyújt a matematikai logika és a formális nyelvek elméletébe, az automataelméletbe, valamint a programozás alapjaiba. A tárgyat több mint hat éve oktatjuk, és szükség volt egy olyan átfogó oktatási anyagra, mely a tárgy megértéséhez nyújt segítséget a hallgatók számára. A könyv felépítése jól körülhatárolja a témákat, valamint mintapéldák segítségével javítja az elméleti anyagok gyakorlatba történő leképezését.

A szerzők elsősorban informatikai és közgazdasági ismeretekkel rendelkező hallgatók számára nyújtanak betekintést a Számítástudomány eszközeiről, módszereiről és módszertanairól. Elsősorban Gazdaságinformatikus hallgatók számára készült a könyv, de olvasása hasznos lehet Gazdálkodás és menedzsment, valamint Pénzügy és számvitel szakos hallgatók számára is. Kiegészítő információkat tartalmaz a mélyebb matematikai alapokkal nem rendelkező hallgatók számára az informatikai elveket biztosító matematikai elméletek megismertetésében. Szemléletében műszaki-matematikai vonalat követ, ezáltal komplexebb rálátást nyújt az IT elveinek szélesebb körű megismeréséhez. Sok sikert és élvezetes tanulmányozást kívánunk!

A szerzők

Hivatkozás: https://mersz.hu/hua-guban-szamitastudomany//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave