Voszka Éva

Az állami tulajdon pillanatai

Gazdaságtörténeti és tudománytörténeti nézőpontok


A keretek kialakítása – a rendkívüli helyzet deklarálása

Az állami beavatkozás kiterjesztése felé indultak a fejlett világ kormányai is, a pénzügyi rendszer összeomlásától és a visszaesés évtizedek óta nem látott mértékétől fenyegetve, az 1929–33-as válság tapasztalataira is hivatkozva. Még a gazdaságélénkítő programok előtt elindult a bankok megmentése, a sok közismert ellenérv dacára: ez ellentmond a szabadpiaci elveknek, az adófizetőkre hárítja a veszteségeket, torzítja a versenyfeltételeket, növeli az erkölcsi kockázatot – azaz az állami mentőöv által utólag és a jövőre nézve is igazolt felelőtlen gazdálkodást –,az érintettek kiválasztását és további működését politikai szempontok határozzák meg.154 Vészhelyzetben azonban, amikor napok vagy akár órák alatt kellett súlyos elhatározásokra jutni,155 az elvi megfontolásoknál többet nyomott a latban a bankpánik megelőzése, a csődök dominóhatásának elkerülése, a bizalom helyreállítása, a pénzügyi közvetítés működőképességének megőrzése és a hitelezés újraindítása.

Az állami tulajdon pillanatai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 218 6

Visszafordítható-e a privatizáció? Az elmúlt évtized hazai tapasztalata mellett az Európai Unió sok országa, sőt az államosításokat hagyományosan elutasító USA is azt példázza, hogy igen. A könyvben felvázolt gazdaságtörténeti körkép arra utal, hogy az állami tulajdon kiterjedésének megváltoztatása erős társadalmi megrázkódtatások idején nem szokatlan jelenség. Ezek a nagy hullámok, amelyeket a szerző a tulajdon pillanatainak nevez, biztos jelei a rendkívüli helyzetnek, és többnyire összekapcsolódnak az éppen uralkodó gazdaságpolitikai és elméleti paradigma megváltozásával.

A válságok kezelésére az európai országok kormányai a 20. században és azóta is alkalmas eszköznek találták az állami tulajdon kiterjedésének megváltoztatását. Csakhogy – lényegében ugyanolyan célokat kitűzve – eleinte sorozatosan a bővítés, majd pedig a szűkítés irányába léptek, 2008 után viszont az államosítás és a privatizáció egymással párhuzamosan szökött magasba. A fő tendencia elbizonytalanodásából és a legutóbbi „pillanat” több újszerű vonásából kiindulva a könyv nyíltan vállalt szándéka, hogy elbizonytalanítsa az Olvasót is néhány megkérdőjelezhetetlennek tekintett alapigazságban. Van-e tértől és időtől független biztos recept, örök igazság az államosítás vagy privatizáció kérdésében – létezik-e egyetlen helyes megoldás? Valóban éles-e a határ a köztulajdon és a magántulajdon között, tényleg szöges ellentétben áll-e egymással az államosítás és a privatizáció? Egyáltalán: ugyanazt jelentik-e ezek a fogalmak különböző korokban és különböző országokban?

Mivel a köztulajdon kérdése mind a gazdaságtörténet, mind az elmélettörténet tanulsága szerint szorosan összefügg az államnak a gazdaságban betöltött szerepével, a könyv nemcsak az államosítás és a privatizáció iránt érdeklődőknek ajánlható, hanem azoknak is, akik a gazdaságpolitikai döntések feltételrendszerének hatását, mozgatórugóit és a közgazdasági teóriákhoz fűződő viszonyát szeretnék jobban megismerni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/voszka-az-allami-tulajdon-pillanatai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave