Rekettye Gábor

Értékteremtés 4.0

Termékek és szolgáltatások vevőorientált tervezése, fejlesztése és menedzselése


Kinek új – a piac vagy a termelő

Amikor a „kinek új” kérdéskört vizsgáljuk, mindig tudatában kell lennünk annak, hogy ez csak a „mennyire új” kérdéssel összefüggésben értelmezhető. Ami ugyanis nem igazán újdonság – mint például a termék költségcsökkentése – annál talán értelmetlen feltenni azt a kérdést, hogy kinek a számára újdonság. Az innovációk első meghatározásaikor a kérdést a tudósok viszonylag egyszerűen intézték el: „bármely ötlet, gyakorlat vagy anyagi készítmény, amit az elfogadásra kész releváns egység újnak észlel” (Zalthalm et al., 1973:10). Később világosan kikristályosodott az a nézet, hogy – legalábbis az új termékek esetében – határozottan meg kell különböztetnünk két „releváns résztvevőt”, a vállalatot, amely az új terméket létrehozza, és a piacot, amely a terméket vagy szolgáltatást újnak észleli. Ez a nézet viszonylag támadhatatlannak látszik, jóllehet többen úgy érvelnek (Johannessen et al., 2001), hogy a „kinek új” kérdés ilyetén megválaszolása az értelmezést csak a termékek szintjére szűkíti. Szerintük a technológiai vagy a folyamatinnováció esetében a piac helyett az iparágat kell értelmezni, mint második releváns egységet.

Értékteremtés 4.0

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 223 0

Minden vállalati szakember számára fontos, gyakorlatban jól hasznosítható tudást nyújt a könyv. Akit a mai modern gazdaság egy kicsit is érdekel, örömmel fogja olvasni Rekettye Gábor művét.

Madarász László, marketing- és stratégiai igazgató,

PICK SZEGED ZRT.

A Rekettye Gábor könyvében leírtak a nem üzleti szférában dolgozó szervezeteknél - így felsőoktatási intézményeknél is - kitűnően alkalmazhatók. Örömmel ajánlom ezt a hasznos olvasmányt a nonbusiness szférában dolgozó összes szakembernek!

Dr. Kuráth Gabriella, marketing osztályvezető,

Pécsi Tudományegyetem

Az Értékteremtés 4.0-ban az értékkel kapcsolatban leírt elvek és módszerek az egészségügyi szolgáltatóknak is kitűnő útmutatást nyújtanak. Minden kollégámnak javaslom a könyv elolvasását!

Dr. Kelemen Ottó, orvosigazgató,

Kelemed Plasztikai Sebészet Kft.

A negyedik ipari forradalom körülményei között az értékteremtés, a vevőélmény nyújtása, amelyet Rekettye Gábor könyve nagyon érthetően és élvezhetően ír le, minden vállalat számára kötelező, ha fenn akar maradni ebben a turbulens világban. A könyvhöz gratulálok a szerzőnek, és ajánlom minden kollégámnak!

Sárvári Andor, ügyvezető,

Falco-Sopron Bútor Kft.

Az Értékteremtés 4.0 meggyőző könyv, szerzője érthetően és élvezetesen írja le mindazt, ami ma minden vállalat legfontosabb feladata. Örömmel ajánlom a Kamara tagvállalatainál dolgozó minden menedzsernek!

Dr. Sikfői Tamás, elnök,

Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

Hivatkozás: https://mersz.hu/rekettye-ertekteremtes-4-0//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave