Kengyel Ákos (szerk.)

Az Európai Unió közös politikái


Piacra jutás

A közúti árufuvarozás esetében a római szerződés alapján az EGK területén tagállami hovatartozástól függetlenül mindenkinek biztosítani kellett volna a szabad piacra jutást. Ezzel szemben az 1980-as évek végéig a nemzetközi árufuvarozás szabályozásában általános gyakorlat volt az ún. árufuvarozási engedélyek számának korlátozása, a kétoldalú egyezményekben meghatározott kvóták alkalmazása. A Tanács 1841/88 sz. rendelete első lépésben lényegesen megemelte az évenként kiosztott kvóták számát (a korábbi évi 5–20%-os növekedéssel szemben 40%-kal), majd 1993. január 1-jétől teljesen megszűnt a kvótarendszer. A 881/92 sz. tanácsi rendelet a megkülönböztetés tilalma és az áruk szabad mozgása elve alapján egységesítette a piacrajutási feltételeket, bevezette a közösségi fuvarozói engedélyt a kvóták helyett, ezzel megvalósult a nemzetközi árufuvarozás liberalizációja.

Az Európai Unió közös politikái

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról.

A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-az-europai-unio-kozos-politikai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave