Kengyel Ákos (szerk.)

Az Európai Unió közös politikái


A kutatás-fejlesztés stratégiai jelentősége

A szükséges kiadások nagyságát a következő gondolatkísérlet alapján határozhatjuk meg: az EU-ban jelenleg a GDP kevesebb, mint 2%-át, mintegy 200 milliárd eurót fordítanak egy évben kutatás-fejlesztésre, aminek 55%-át biztosítja a magánszektor (EUROSTAT, 2007). Ha a 3%-os GDP-arányos kiadási szint és a 2/3-os üzleti szektor által végzett finanszírozás elérését tűzzük ki célul, akkor jelenlegi árakon körülbelül évi 300 milliárd euró kiadással és ezen belül 100 milliárd euró közkiadással lehet számolni. Ha az uniós szintű K+F-támogatásoknak számottevő szerepet akarunk adni, akkor különböző részarányokat jelentő forgatókönyveket állíthatunk fel: lehet pl. az 1. esetben 20%-os, a 2. esetben 25%-os, a 3. esetben 30%-os uniós szerepvállalást feltételezni a kutatás-fejlesztésre fordított közkiadásokban. Ez évi 20, 25, illetve 30 milliárd eurós keretet igényelne. Ezek a forgatókönyvek persze azzal a feltételezéssel élnek, hogy a tagországok K+F-re fordított állami kiadásai és a magánszektor kiadásai is az elvárt arányok eléréséhez szükséges mértékben emelkednek.

Az Európai Unió közös politikái

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról.

A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-az-europai-unio-kozos-politikai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave