Kengyel Ákos (szerk.)

Az Európai Unió közös politikái


Az Öböl Együttműködési Tanáccsal kötött megállapodás

Az Öböl Együttműködési Tanács 1988-ban kötött együttműködési megállapodást az Európai Közösségekkel, amelyben elkötelezték magukat a kapcsolatok továbbfejlesztésére. Ez a szerződés még nem tartozik a szabadkereskedelmi megállapodások körébe, de 2007 folyamán már úgy fogalmaztak a tárgyalófelek, hogy az „mindkét fél megelégedésére a közeljövőben” aláírásra kerülhet. A szerződésben az EU partnereiként az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein, Katar, Kuvait, Omán és Szaúd-Arábia viszonylatában jöhet létre a szabadkereskedelmi kapcsolat. Érezhető, hogy az Európai Unió nem siettette a megegyezést, leginkább azért, mert a régió a lehetőségekhez képest kevéssé számít exportpiacnak. Az államcsoport pedig nem rendelkezik jelentős áruexporttal az EU irányába. Fő exporttermékük (kőolaj) piaca az Amerikai Egyesült Államok, Japán és Kína.

Az Európai Unió közös politikái

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról.

A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-az-europai-unio-kozos-politikai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave