Kengyel Ákos (szerk.)

Az Európai Unió közös politikái


A támogatások nagysága

A közösségi regionális politikára fordított kiadások összege a 1980-as évek végétől egyre nagyobb súllyal szerepelt az EU költségvetésében. Az első regionális fejlesztési programozási időszakról a másodikra megduplázódott a rendelkezésre álló összegek nagysága. 1988 és 1992 között a strukturális műveletekre fordított kiadások összege – 1988-as árakon számítva – 7,8 milliárd ECU-ről 13,5 milliárd ECU-re emelkedett, az EU költségvetésében 17,2%-ról 25,6%-ra nőtt a strukturális támogatások aránya (European Commission, 1989). Az 1989 és 1993 közötti időszakban – 1989-es áron számolva – összesen 63 milliárd ECU-t fordítottak regionális politikai célokra (Europäische Kommission, 1995). A strukturális alapok jelentős növelésének ellenére komoly segítségről mégsem lehetett beszélni. a Közösség a rendelkezésre álló összeg megkétszerezésével is GDP-jének csak 0,24%-kát fordította a belső piac kiteljesedésének időszakában – vagyis 1989 és 1993 között – regionális fejlesztési célokra. Ez az összeg kiváltképp szerénynek mondható akkor, amikor a Cecchini-jelentés az egységes piacból származó 216 milliárd ECU-t kitevő jóléti nyereséggel számolt (Cecchini, 1988).

Az Európai Unió közös politikái

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról.

A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kengyel-az-europai-unio-kozos-politikai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave