Hofmeister-Tóth Ágnes, Mitev Ariel Zoltán

Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika


A személyiség

A tárgyalás olyan „játék”, ahol nagy jelentősége van a személyiségnek. A személyiségtől függő tényezők többek között a ruházat, a fizikai és pszichikai erőnlét, a fellépés stb. A tárgyalás során előfordul, hogy a partner feltételei nagyon eltérőek az általunk megszokottól, ezért a tárgyalónak képesnek kell lennie rugalmasan alkalmazkodni például az idegen környezethez, szokásokhoz stb. Öltözetünk is megfelelő legyen: bizonyos országokban szükséges a szolid eleganciájú, nem feltűnő öltözet, míg más országokban kissé lezserebb öltözet is elfogadott. A tárgyaló felek cseréje régi diplomáciai fogás, és viszonylag gyakran előfordul keleti államokkal való üzleteknél. E taktikát elsősorban azért választják, hogy az ellenfelet mindig új helyzetbe hozva növeljék a pszichológiai nyomást.

Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 719 7

Volt egy időszak, amikor egyetlen, a tengeren Ázsia felé hajózó római sem halasztotta el, hogy megálljon Rodoszon, és meghallgassa az ékesszólás mestereit. Kikötöttek, hogy megmártózzanak a fodrozódó szóhabokban, s magukkal vigyenek valami megfoghatatlant.

A jó kommunikáció képessége olyasmi, amivel mindenki szívesen felszerelné saját hajóját. E sajátságos hajtóerővel könnyedén elnavigálhatunk az élet háborgó tengerén, az üzlet olykor zavaros vizein, valamint könnyen ráakadhatunk azokra a csendes és nyugodt öblökre, ahol újból feltöltődhetünk.

A könyv szemléletes példákon és gyakorlatokon keresztül mutatja be az üzleti kommunikáció különféle területeit, a nem verbális, a szóbeli, az írásbeli kommunikációt, valamint a meggyőzés alapelveit. A tárgyalástechnikai részben plasztikusan taglaljuk annak pszichológiai és elméleti hátterét, a disztributív és integratív technikákat, a harmadik fél bevonását, valamint a különféle kultúrák tárgyalási stílusait.

A könyv egy kikötő, ahol feltölthetjük rakománnyal a hajót, vagy megfoltozhatjuk a vásznat. Talán ránk kacsint a Rodoszi Kolosszus…

Ezt a könyvet ajánljuk minden bachelor és master hallgatónak, tréningek résztvevőinek és minden kedves érdeklődőnek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hofmeister-toth-mitev-uzleti-kommunikacio-es-targyalastechnika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave