Deli-Gray Zsuzsa, Árva László (szerk.)

Turizmusmarketing esettanulmányok


A közösségi turizmusmarketing Magyarországon

– Magyarországon kilenc régióba szerveződött a turisztikai ágazat közösségi támogatása, a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketingigazgatóságainak tevékenysége – kezdte az előadást. – A közösségi turizmusmarketing fontos segítője kell hogy legyen a vállalkozások saját marketingjének, értékesítési, kommunikációs tevékenységének, ugyanakkor vigyáznia kell arra, hogy adóforrásokkal, pályázatokkal ne avatkozzon be túlzóan a vállalkozások közötti versenybe, ne torzítsa azt, hanem rásegítő tevékenységekkel ösztönözze az adott térség turisztikai kínálatának fejlesztését és annak hatékony piaci hasznosulását, mindig ügyelve a fenntarthatósági kritériumok szem előtt tartására, érvényesülésére.

Turizmusmarketing esettanulmányok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 718 0

Érdeklődéssel olvastam végig a Turizmus-marketing esettanulmányok című könyvet és nyugodtan állíthatom, hogy nemcsak az oktatási intézmények hallgatói számára jelent segítséget a tananyag feldolgozásához, hanem gyakorló idegenforgalmi szakemberek is haszonnal forgathatják, hiszen a szerzők olyan fontos és aktuális témákat tárgyalnak az egyes fejezetekben, melyekkel a mindennapi munkájuk során találkozhatnak a szakmában dolgozók. Különös jelentőséget ad a kötetnek, hogy az egyes témák kidolgozásakor a szerzők megtörtént eseteket vettek alapul, konkrét problémákat boncolgatnak. Jó szívvel ajánlhatom tehát a tanulmány-gyűjtemény forgatását minden turizmus iránt elkötelezett kollégának.

Molnár Gabriella elnök

Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége

Hiányt pótló mű átfogó tematikával és módszertani megközelítéssel. A turizmus, a szolgáltatásmenedzsment és a marketing kurzusok gyakorlati részének kötelező tananyaga alap- és mesterkurzusokon egyaránt, melyre a szerzők oktatási és gyakorlati tapasztalata nyújt garanciát.

Heidrich Balázs intézetvezető egyetemi docens

Budapesti Gazdasági Főiskola

Hivatkozás: https://mersz.hu/deli-gray-arva-turizmusmarketing-esettanulmanyok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave