Tomka Béla

Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség

Magyarország nemzetközi összehasonlításban az első világháborútól napjainkig


A növekedési ütemek eltérései Magyarország és a nyugat-európai országok között

A kontinens nyugati fele és Magyarország 20. századi növekedési pályáinak áttekintése lehetőséget ad arra, hogy jellemezzük hazánk és a nyugat-európai országok közötti gazdasági konvergenciák és divergenciák alakulását. Az előzményekről itt annyit állapíthatunk meg, hogy a 19. század végi Magyarországra vonatkozóan csak viszonylag töredékesen állnak rendelkezésünkre a gazdasági kibocsátás adatai. Az elérhető adatok azonban azt bizonyítják, hogy az egy főre jutó GDP Magyarországon – a mai területet alapul véve – a nyugat-európai átlagnak csak alig több mint a felét tette ki, s minden nyugat-európai ország mögött elmaradt. A 20. század elején Magyarország enyhén konvergált Nyugat-Európához, s ez a folyamat az első világháború előtti években érte el csúcsát.255 Ha figyelembe vesszük Nyugat-Európa belső eltéréseinek alakulását is, s ebből a célból a standardizált magyar adattal dolgozunk – melynek jellemzőit a Függelék ismerteti –, a dinamika kissé másként alakul, mint azt az előbbiekben ábrázoltuk: Magyarország leginkább 1890 körül közelítette meg Nyugat-Európát, de ezt követően a folyamat megfordult, és 1913-ban Magyarország már jobban elmaradt Nyugat-Európa mögött, mint 1890-ben (Függelék II. táblázat).

Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 721 0

Legújabb kötetében Tomka Béla - korábbi munkásságát kiteljesítve - sokoldalúan igazolja, hogy napjaink európai összehasonlító történetírásának megkerülhetetlen személyiségévé lett. A jelen könyv az önállóvá vált Magyarország közel egy évszázados történetét a gazdasági növekedés, a fogyasztás és az életminőség három dimenziójában helyezi el. A vizsgálat egyszerre történeti és közgazdasági, elméleti és módszertani, makro- és mikrotársadalmi jelentőségű. Ez pótolhatatlan segítséget jelent nemzeti önismeretünk helyes léptékének kialakításában és a gazdasági elemzéseket gyakorta jellemző egyoldalúságok meghaladásában egyaránt. Ritka esemény, ha egy mennyiségi elemzés krimiszerűen izgalmas olvasmány - mind a részletek, mind pedig az európai távlatok összefüggéseinek metszetében.

Csaba László akadémikus, egyetemi tanár

Central European University, Debreceni Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem

Felzárkózás, stagnálás vagy további leszakadás? A magyar szakirodalomban hiánypótló monográfia arra keresi a választ, hogy az elmúlt mintegy száz évben mikor és milyen tényezőknek köszönhetően csökkent, illetve nőtt a centrumországokhoz viszonyított lemaradásunk. A szerző a konvencionális értékelésekhez képest új megállapításokra jut a dualizmus, a Horthy-rendszer és a szocialista társadalom növekedési ütemének, valamint a nyugat-európai országokhoz viszonyított pozíciónak a megítélésében.

Honvári János gazdaságtörténész

Széchenyi István Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/tomka-gazdasagi-novekedes-fogyasztas-es-eletminoseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave