Az ezredforduló minden bizonnyal legfontosabb világgazdasági fejleménye a globalizációként emlegetett folyamat felgyorsulása volt, mely jelentős változásokat eredményezett Nyugat-Európa világgazdasági helyzetében is.466 A 20. század végén a közgazdászok körében és a sajtóban mind Európában, mind azon kívül sokasodtak azok a vélemények, melyek – ebből a globális perspektívából – pesszimistán ítélték meg Nyugat-Európa gazdasági teljesítményét és egyben növekedési kilátásait.467 Különösen a Nyugat-Európához hasonló fejlettségű és méretű Egyesült Államokkal való összehasonlítás kapott figyelmet ebből a szempontból, mely valóban sok tanulsággal szolgál, így az alábbiakban mi is kiemelten kezeljük érvelésünk során. A vitában gyakran elhangzott, hogy – bár a második világháború utáni évtizedekben a nyugat-európai országok gazdasága nagyobb ütemben bővült, mint az Egyesült Államoké – az ezredfordulón az utóbbi ismét gyorsabban növekedett, mint a legtöbb nyugat-európai ország. Ennek következtében az Egyesült Államokban az egy főre jutó GDP továbbra is jelentősen meghaladta a nyugat-európai átlagot. Az europesszimisták szintén hivatkoztak arra, hogy a nyugat-európai országok részesedése a világexportban folyamatosan csökkent. 1990 és 2000 között az eurózóna tagországainak mindegyike veszített a világexportban elfoglalt arányából. Különösen nagy volt az esés Németországban, ahol egy évtized alatt 12,1%-ról 8,1%-ra mérséklődött a részesedés. Hasonló folyamatok játszódtak le Franciaország és Olaszország esetében: előbbiben 6,1%-ról 4,8%-ra, utóbbiban 5,1%-ról 3,9%-ra csökkent az arány. Ennek oka lehet az, hogy az európai termelők nem tudják termékeiket megfelelő áron kínálni, mert költségeik magasabbak, mint versenytársaiké. Másrészt az is okozhatja a jelenséget, hogy Nyugat-Európa gazdaságai a kevésbé gyorsan növekvő szektorokban erősek, s kivitelüket is jórészt ezek adják, míg a gyorsabban fejlődő ágazatokban nincsenek ilyen mértékben jelen. Bármelyik is igaz – így a kritikusok –, a régió veszít versenyképességéből.468