Kornai János

Gondolatok a kapitalizmusról

Négy tanulmány


Bevezetés142

Attól tartok, hogy Marx Károlyról már mindent megírtak, ami róla elmondható. Ezrével jelentek meg cikkek és tanulmányok, százával könyvek, amelyekben minden megtalálható, a rajongó elismeréstől a tárgyilagos elemzésen át a haragos gyűlölködésig. Amit ehhez a tengernyi irodalomhoz hozzáadhatok, az csak a sajátos nézőpont, amelyből Marx munkásságát szemlélem. Magyar vagyok, kelet-európai, 1928-ban születtem, a második világháború végén kezdtem felnőtté válni. A nagy történelmi élmények – az országunkat feldúló háború, a holokauszt, a náci uralom alóli felszabadulás, a kommunista párt és vele a szocialista rendszer uralomra kerülése, az 1956-os magyar forradalom és annak leverése, a szocialista rendszer restaurációja, az 1960-as évek kísérletei a piaci szocializmus, az emberarcú szocialista társadalom létrehozására és e próbálkozások kudarca, a szocialista rendszer felbomlása és a kapitalista rendszer térhódítása, a diktatúra felváltása demokráciával és a napjainkban körülöttünk zajló pénzügyi-gazdasági krízis – mélyreható benyomást tettek gondolkodásomra. Csak mi, akik a világnak a kelet-európai részében élünk, és ma már a 70. vagy a 80. életévünknél tartunk, mondhatjuk el, hogy saját bőrünkön éreztük, nem egy-két, hanem nyolc alkalommal, mit jelentenek a rendszerváltozások, a nagy transzformációk vagy legalábbis a politikai rezsim drasztikus fordulatai, előre és hátra, oda és vissza. A kapitalizmus szembesítése a szocializmussal, e kétféle rendszer jellegzetességeinek összevetése, a nagy transzformációk – ezek azok a világtörténelmi jelentőségű változások, amelyek Marxot leginkább érdekelték, és amelyeket megpróbált megérteni. Bennünket azonban e kérdések nem csak szellemileg foglalkoztattak – mi e változásokat átéltük. Ez az élményanyag, nem pedig valamiféle különleges analitikus képesség teszi talán lehetővé, hogy valami sajátosat hozzáadhassak a nagy és értékes Marx-irodalomhoz.143

Gondolatok a kapitalizmusról

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 735 7

Kornai János a Harvard Egyetem, a Corvinus Egyetem és a Collegium Budapest emeritusz professzora. Az MTA és több külföldi akadémia rendes vagy tiszteleti tagja. Tizennégy egyetem választotta díszdoktorává. Elnöke volt a Nemzetközi Ökonometriai Társaságnak, az Európai Közgazdasági Társaságnak és a Nemzetközi Közgazdasági Társaságnak. Munkásságát többek között a Széchenyi-díjjal, a Prima Primissima Díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével és a francia Becsületrend tiszti fokozatával ismerték el. Tudományos munkásságának fő területe a szocialista és kapitalista rendszerek összehasonlítása, a posztszocialista átmenet és a jóléti állam reformja.

A kötetben olvasható négy tanulmány a kapitalizmus számos fontos és időszerű kérdésével foglalkozik: a piac működési formáival, a túlkereslet és a túlkínálat, a hiány és a többlet jelenségeivel, a foglalkoztatással és a munkanélküliséggel, a jövedelemelosztással és a társadalmi szolidaritással. Noha a témák sokfelé ágaznak el, a kötet írásait szorosan összekapcsolja a közös megközelítés és a tudományfilozófia, amely Kornai János eddigi munkásságát is jellemezte. A szerző újra és újra visszatér a szocialista és a kapitalista rendszer összehasonlítására, kidomborítja a kapitalizmus kedvező vonásait, ám szembenéz annak visszásságaival is. A szerző azzal a céllal írta meg ezt a művet, hogy a kapitalista rendszer és a közgazdaságtan problémáinak kritikus újragondolására késztesse az olvasót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kornai-gondolatok-a-kapitalizmusrol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave