Törőcsik Mária

Fogyasztói magatartás

Insight, trendek, vásárlók


Trendkutatás, jövőkutatás, Future Studies

Ha trendkutatással foglalkozunk, gyakran ütközünk terminológiai problémákba is. Gyakran nehéz különbséget tenni a trendkutatás, a jövőkutatás között, sőt ha itt még a Corporate Foresightot is külön kategóriaként nevesítjük, akkor a három kategória között. Simon megállapításai szerint is közeledik a jövőkutatás a trendkutatáshoz, és mindkettő a piaci szférát egyértelműbben kiszolgáló Corporate Foresighthoz (Simon, 2011), mert a cégek gyakran kérdezik meg a tanulmányok olvastán, hogy „na és ebből számomra mi következik?”. A továbbiakban koncentráljunk a trendkutatás és a jövőkutatás kapcsolatára, és így gondoljuk végig a feladatokat. Nyilvánvalóan mindkét tudományterület ugyanazt a célt tűzi ki, nevezetesen a jövőbeni helyzetek, események bemutatását. Jelentős különbség van azonban abban, hogy milyen időhorizontot és mennyire komplex témakört vállalnak. „Klasszikusan” a jövőkutatás a makrotémákkal, az emberiség jövőjével foglalkozik, főképp évtizedekben gondolkodva, míg a trendkutatás inkább középtávon és a fogyasztók magatartását befolyásoló jelenségek vizsgálatával teljesíti feladatát. Felvetődhet persze az a gondolat is, hogy erőltetett a két terület különválasztása. Azon a véleményen vagyunk, hogy lehetséges a két irányzat szétválasztása, de a gyakorlatban, a felmerülő kutatási problémák megoldásában komoly átfedések mutatkoznak, így számos esetben a gyakorlatban nem értelmezhető a különbség. Talán a megrendelői kör jelent mégis differenciát, mert a cégek túlnyomórészt inkább középtávon gondolkodnak (bizonyos iparágak persze évtizedekben mérik az időtávot), és így a trendkutatást preferálják, míg a közösségi fogyasztást érintő kérdésekben az alapvetően kormányzati megrendelésre történő vizsgálatok a jövőkutatást hívják segítségül. Az 1. tábla a jövőkutatás és a trendkutatás összehasonlításából eredő különbözőségeket foglalja össze.

Fogyasztói magatartás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 737 1

Eladni olyan egyszerű!

Megnézed, merre megy a világ, pontosan kiválasztod a fogyasztóidat, majd felméred, mire vágynak a legjobban. És kész!

Már csak a terméket vagy a szolgáltatást kell hozzá csiszolnod.

Pont így csinálod? És hihetetlenül sikeres vagy? Akkor neked semmi szükséged erre a könyvre.

Mindenki más azonnal vegye a kezébe! Mert megtudja, hogyan működnek a trendek, kap tervezési modelleket és a mai magyar vásárlók szokásairól egy szuper pontos térképet, innovatív szegmensekkel.

Sőt, végre valaki részletesen leírta, mi a consumer insight!

Gábor Iván

Café Communications

Hivatkozás: https://mersz.hu/torocsik-fogyasztoi-magatartas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave