Bernschütz Mária, Deés Szilvia, Kenéz András (szerk.)

Marketing esettanulmányok

Kihívások és megoldások a magyar piacon


Helyettesítő termékek/szolgáltatások

A vállalkozások hatékony működtetéséhez szükséges tudás egy része az oktatás különböző szintjein is elsajátítható. A felsőoktatási-intézményi környezet szerepe jelentős lehet a vállalkozási szándék kialakulásában, erősödésében és a hallgatói vállalkozások alapításban. A GUESSS kutatás szerint (Farkas, 2011) Magyarországon a felsőoktatási intézményeknek nem sikerül hatékony vállalkozói környezetet biztosítani a hallgatók számára, kevés a hallgatók vállalkozásindítását támogató szolgáltatás. Az sem meglepő, hogy elsősorban a gazdasági főiskolákon érhetők el a hallgatói vállalkozások indítása, támogatása szempontjából fontos kurzusok és szolgáltatások. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a közelmúltban számos új szolgáltatás, támogatás segíti már a hallgatói vállalkozások indítását. Az új megoldások pályázati források bevonásával teremtenek forrást a hallgatói vállalkozások indításához, a felsőoktatási intézmények által nyújtott szolgáltatások kidolgozásához és fenntartásához. A teljesség igénye nélkül, néhány az új programok közül: Spin-off Klub – Budapesti Corvinus Egyetem, Egyetemi Spin-off Mentor Program – Nyugat-magyarországi Egyetem, Team Academy – Debreceni Egyetem és Technológia Transzfer Program – Kaposvári Egyetem, INNOVORG Research Szakkollégium – Edutus Főiskola.

Marketing esettanulmányok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 753 1

Egy esettanulmány-kötet megjelenésének sokan örülünk. Elsősorban mi, oktatók, hiszen az egyre szélesedő profilú, többszintű marketingoktatás nem képzelhető el a gyakorlati alkalmazásra történő felkészítés nélkül, s a saját tapasztalatokat kiegészítő minden új szituáció, problémaelemzés színesíti, bővíti tudásunkat. Ezen összeállítás nemcsak a tematikussága, az esetek strukturált bemutatása, részletes feldolgozása miatt érdemel elismerést, hanem a hozzá kapcsolt online felület miatt is, amelyen a kiegészítő tartalmak, a megoldási segédletek és a felhasználó oktatók közötti tapasztalatcsere lehetősége is újszerű, hasznos kezdeményezés. Az esetek életszerű kibontása, információtartalma, a megfogalmazott problémák és tanulságok - véleményem szerint - az adott vagy hasonló területeken dolgozó gyakorló szakemberek számára is hasznos impulzusokkal szolgálhatnak.

Piskóti István intézetigazgató

Miskolci Egyetem Marketing Intézet

Különösen elismerésre méltó, hogy nemcsak a tematikát illetően változatos a kötet, hanem a szerkesztők és a szerzők igyekezete jól láthatóan arra is irányult, hogy a tanulás különféle szintjein lévők se jöhessenek zavarba: mindenki a maga ismeretszintjén oldhasson meg marketingproblémákat. Könnyű szívvel ajánlhatom tehát ezt a könyvet minden rendű és rangú marketingtanulónak és marketingoktatónak. Az előző csoport is megtalálja a számára leginkább megfelelő szintet, az utóbbi csoport tagjai pedig valóban széles tematikából válogathatnak, így is javítva saját munkájuk színvonalát.

Fojtik János tanszékvezető

Pécsi Tudományegyetem KTK GTI Marketing tanszék

Régóta hiányzott már ez a könyv a marketingoktatásból! A szerzők nagy érdeme, hogy nemcsak aktuális, hanem kifejezetten magyarországi példákkal szolgálnak. A HVG, a MÁV-Start, az Országos Mentőszolgálat vagy éppen a Tokaj Kereskedőház és a többi eset garanciát jelent, hogy az olvasó izgalmas és inspiráló marketingkihívásokkal találkozik. Az egységes szerkezetű esettanulmányokban nem a levegőben lóg a gyakorlat, hanem összekapcsolódik a releváns elméletekkel. Igazi interaktív könyv: az esetek feldolgozásában kérdések segítenek az olvasónak, akinek gondolkodnia, számolnia és érvelnie kell - egyedül és csapatban is. Ajánlom minden marketinget tanulónak és marketinget oktatónak, valamint mindazoknak, akiknek szervezete piaci kihívásokkal küzd.

Papp-Váry Árpád intézetvezető

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Marketing Intézet

Hivatkozás: https://mersz.hu/bernschutz-dees-kenez-marketing-esettanulmanyok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave