Rekettye Gábor, Tóth Tamás, Malota Erzsébet

Nemzetközi marketing


Pull és push stratégia

A nemzetközi marketingkommunikációs stratégia kétféle lehet, attól függően, hogy elsősorban kire irányul. Számos tankönyv az alábbi felosztást az értékesítési csatorna címszó alatt tárgyalja. Mindkét megközelítésnek van létjogosultsága. Az egyik arra vonatkozik, hogy ki az üzenet (motiválás) célpontja, a másik arra, hogy az áru csatornában való mozgását mivel próbálják ösztönözni. A leginkább azonban a kettő kombinációját érdemes alkalmazni. Nemzetközi viszonylatban ez függ a piaci sajátosságoktól, az adott országban jelen lévő versenytársak számától és tevékenységétől, illetve attól is, hogy mennyire jól kiépítettek a disztribúciós csatornák, milyen ereje van a kis- és nagykereskedőknek.

Nemzetközi marketing

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 740 1

Örömmel ajánlom Rekettye Gábor, Tóth Tamás és Malota Erzsébet könyvét minden olyan olvasónak, akit érdekel a marketing és annak nemzetközi vetülete. Nekem, aki japán vagyok, de Budapesten élek és dolgozom, természetes, hogy ismerjem a nemzetközi környezetet, a kultúrák, az üzleti-, és marketingszokások közötti különbségeket. Ezt a nemzetközi affinitást azonban nem is olyan könnyű megszerezni. A szerzők könyve sokat segíthet az olvasónak abban, hogy részletes és friss képet kapjon a nemzetközi gazdaságban végbemenő folyamatokról, valamint az azokhoz való marketingalkalmazkodás feltételeiről és eszközeiről. Rekettye Gábor öt évet élt és dolgozott Japánban, éppen ezért otthonosan mozog az ázsiai, távol-keleti környezetben is. Ez, valamint az ő és szerzőtársainak kutatói, szerzői múltja garancia arra, hogy az olvasók értékes könyvet vehessenek kezükbe.

Morita Tsuneo

a Tateyama R & D Europe Ltd. vezérigazgatója,

volt egyetemi tanár, Hosei Egyetem, Tokió

A nemzetközi marketing tudományos igényű bemutatását szolgálja Rekettye Gábor, Tóth Tamás és Malota Erzsébet nagyszerűen szerkesztett, hiánypótló műve. A könyvben közreadott ismeretanyag nagymértékben hozzájárulhat a nyitott, exportorientált magyar gazdaság válság utáni felemelkedéséhez, fejlesztéséhez. Rekettye Gábor rendkívül körültekintően foglalkozik azokkal a nemzetközi kritériumokkal, amelyekre – bár csekély a ráhatásunk –, de ismeretük és hozzájuk való alkalmazkodásunk elősegíti marketing-döntéseink előkészítését és sikeres végrehajtását.

Nagy értéke a könyvnek a kulturális jellemzők és különbözőségek, valamint a marketingkommunikációs eszközök interkulturális szempontú bemutatása Malota Erzsébet és Tóth Tamás tollából, hisz a fogyasztói szokások és a kommunikáció elemzése nélkül nem juthatunk közel a fogyasztók eszéhez és szívéhez. Ehhez járul hozzá napjaink új digitális eszköztárának ismertetése is, Csordás Tamás és Gáti Mirkó által.

Az exportőr vállalatok tudatos piaci tevékenységéhez ad nélkülözhetetlen támpontokat Rekettye Gábor a külpiacra való kilépés formáinak és a nemzetközi marketing eszköztárának bemutatásával, alapos elemzésével, tanulságos példákkal és esetekkel alátámasztva.

Jó szívvel ajánlom a könyvet minden gazdasági szakembernek, kutatónak és egyetemi hallgatónak.

Sugár András

a Máltai Köztársaság tiszteletbeli konzulja

a Westel, a T-Mobile volt vezérigazgatója

Hivatkozás: https://mersz.hu/rekettye-toth-malota-nemzetkozi-marketing//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave