Gálik Mihály, Urbán Ágnes

Médiagazdaságtan


Összegzés

A nyomtatott médiumok hosszú ideje részei életünknek, s ezen belül az általunk kiemelten vizsgált újságok, azaz a napilapok és a hetilapok kiadása is már megindult a XVII. században a kor legfejlettebb országaiban, régióiban. Az újságok mellett még a későbbi fogyasztói magazinok azok, amelyek elérik a nagyközönséget, s bár az elektronikus médiumok, majd az internet megjelenése óta folyamatosan előre jelzik az újságnak a megszűnését, ez mindmáig nem következett be, s véleményünk szerint a gazdasági tervezéssel még átfogható időszakban sem várható.

Médiagazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 758 6

Kis híján két évtizede, hogy a médiagazdaságtan tárgykörben megjelent az első magyar nyelvű könyv, amelyhez az elméleti bevezetőt követő lapkiadás fejezetet én lektoráltam. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s négy további változat követte az elsőt. Bár a jelenkori média csak nyomokban hasonlít az 1990-es évek első felének médiájára, a médiagazdaságtani nézőpont mit sem veszített érvényességéből. Ma már persze a média szót is két jelzős szerkezettel emlegetjük, a két évtizeddel ezelőttit tömegmédiának hívjuk, amely mellé felnőtt az infokommunikációs technológiák forradalmának és tömeges használatbavételének eredményeként az új média. Mind a kettővel foglalkozik a Médiagazdaságtan legújabb kiadása, külön rávilágítva arra a szerves kapcsolatra, amely a régi és az új médiát összeköti. Öröm látni, hogy a két évtizeddel ezelőtt indult magyar médiagazdaságtani iskolából ismét fontos, értékes mű került ki, amelyet mind a médiával bármilyen szemszögből foglalkozóknak, mind az érdeklődőknek figyelmébe ajánlok.

Bayer József ügyvezető igazgató

Axel Springer Budapest Kft.

A Médiagazdaságtan című kötet előző kiadásai bestsellerré váltak a médiával foglalkozó hazai szakirodalomban. Nem véletlenül: a könyv alapos és mély, mégis közérthető és remekül tagolt áttekintést ad a médiapiac trendjeiről. E legújabb kiadás már naprakészen elemzi a digitális hálózatok, a közösségi média világát is a hagyományos médiumok (sajtó, rádió, tévé) mellett. Gyakorló médiamenedzsereknek, kutatóknak, diákoknak ajánlom. És mindenkinek, aki többet szeretne tudni az új és változó médiatípusokról, műfajokról, finanszírozási modellekről, a közönségmérésről vagy akár a magánmédia és a közérdek elvi összefüggéseiről. Mindenkinek, akit érdekel a demokratikus, szabad média működése.

Sükösd Miklós, Senior Fellow

Media Diversity Institute, London

Hivatkozás: https://mersz.hu/galik-urban-mediagazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave