Kelló Éva (szerk.)

Coaching alapok és irányzatok


6.1. A sallangmentes jelenlét eljárásai

  • „Itt és most”: leginkább azzal foglalkozunk, ami itt és most történik. Amikor az ügyfél beszél arról, hogy valakivel hogyan érzi magát, akkor megkérdezem, hogy most itt velem hogyan érzi magát. Bármit válaszol, az számomra értelmezhető, és a továbbiakban ahhoz tudok viszonyulni, ahhoz tudom hasonlítani azt, amit mond a másokkal való kapcsolatáról.
  • Kimondani a nyilvánvalót. Ez is az „itt és most”-hoz tartozik. Az aktuálisan érzett, érzékelt adatokat is mondhatom, ha pl. bizonyos szavaknál megváltozik a hanglejtése, hangszíne, arckifejezése. Ezek adatok, nem felelősségre vonom őt értük, hanem tájékoztatom, hogy „amikor azt mondtad hogy …, akkor a hangod úgy változott, hogy …”
  • Belső adat, külső adat, értelmezés, ítélet: nagyon tisztán szétválasztjuk ezeket a közlendőket. Belső adatok a bennem zajló folyamatok, minél inkább a maga természetes érzésében megragadva. Egy mellkasban érzett szorítás közelebb van a jelenség természetes megéléséhez, mint az az állítás, hogy szorongok. A szorongás már az agyunk értelmezése a jelenségre. Ugyanígy külső adatként a „felhúztad a szemöldököd” közelebb van a jelenséghez, mint a „csodálkozol”, ez utóbbi értelmezés. Az ítélet akár pozitív, elismerő, akár negatív, támadó, szülői működésmód, annak megfelelő hatást válthat ki: vagy alárendelődést, vagy lázadást. Ettől még lehet alkalmazni, csak a coach ne lepődjék meg a reakción.
  • Kérdés – állítás: A Gestaltos felfogásban elterjedt, hogy csak akkor kérdezünk, ha nincs válaszunk és valóban kíváncsiak vagyunk a válaszra. Nem csomagolunk irányítást, útmutatást, véleményt a kérdésbe, hiszen a hiteles jelenlétre törekszünk. Amit gondolunk, azt gondolatként mondjuk, ezután fontos, hogy tere legyen az ügyfélnek visszautasítani a coach véleményét, feltevését, ítéletét. Ezen irányzat szerint nem tilos tanácsot adni, ha a coach energiája ebben van, az viszont fontos hogy észrevegye, hogy ez valóban hasznos-e az ügyfélnek. Ha az ügyfele többedszer mondja, hogy „igen, de …”, akkor valószínűleg túl sok volt a tanács, a coach túl sok teret vett el ügyfelétől.
  • Tömörség: a Gestalt, az alak a tömörségével, tisztaságával, a háttérből kiemelkedésével hat. Ezért fontos, hogy minél kevesebb magyarázattal közöljön valamit a coach, akár érzés, akár gondolat vagy vélemény legyen az. A magyarázat elhomályosítja az alakot, kevésbé lehet hozzá kapcsolódni. Éppen azért, hogy az alakkal dolgozni lehessen, szelektíven fogalmazunk, kiválasztjuk a lehetséges alakok közül azt, amelyik a legérdekesebbnek tűnik.
  • Önfeltárás: szintén a hiteles jelenléthez tartozik, hogy a coach a maga teljes szubjektumával van jelen, és ebből időnként meg is oszt valamennyit. Ez növeli a bizalmat, csökkenti a távolságot coach és ügyfele között, így sok előnye van. Az óvatosságra azért van szükség, mert a coach határainak nem merevnek, de tisztának kell lenni, az ülés nem válhat az ő coachingjává.
 

Coaching alapok és irányzatok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 761 6

A könyv elvitathatatlan módon hiánypótló mű mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban, a coachingot nyújtó és igénybe vevő szakemberek számára egyaránt. Legnagyobb értéke a különböző módszertanok rendszerezésében és lényegük gyakorlati szempontból történő megragadásában rejlik. Ezáltal a könyv számomra egyértelmű eligazodást nyújt a különböző módszertanok között, segítve az adott helyzetekhez leginkább illeszkedő megközelítések szakszerű és hatékony beazonosítását.

Megítélésem szerint kezdők és haladók, szakértők és a témával még ismerkedők számára egyaránt kötelező irodalom.

Ráczné Szőke Ildikó, HR ügyvezető igazgató, Raiffeisen Bank

Hiánypótló művet tart most Ön a kezében, amely hasznos forrás kezdő és haladó coachok, valamint a szakma iránt érdeklődők számára egyaránt. Hazai szakemberek szemszögéből ismerhetünk meg tíz jelentős coaching irányzatot, módszertant. E kiadvány jó példája a coaching szakma sokszínűségének, és bízom benne, hogy segít egymás értékeinek mélyebb megismerésében.

Hegedűs Dóra, a Magyarországi Coach-szervezetek Szövetségének elnöke

Az elmúlt években bebizonyosodott számomra, hogy egy vállalat teljesítőképességét erősen befolyásolja az, hogyan képes tanulni a tapasztalataiból és építkezni az erősségeiből. Minél inkább hagyjuk, hogy tükröt mutassanak nekünk, annál inkább vagyunk készek a változásra. A coaching ebben segít nekem, nekünk. A könyv igazi navigátor azoknak, aki szeretnék megtalálni a számukra legközelebb álló coaching megközelítést.

Somorjai Éva, Magyar Telekom HR vezérigazgató-helyettes

Túlságosan zajos magány - szól Bohumil Hrabal kisregényének címe. Ez a látszólagos ellentmondás jellemzi a vezetők munkáját is. Az állandó, szűnni nem akaró magányosság érzés feloldásának igénye is hozzájárult a különböző coaching módszerek kialakulásához.

A könyv nagy értéke, szakmai és tudományos hitelességének záloga, az egymástól eltérő, de más-más forrásból, gyakran azonos helyekre megérkező módszertanok arányos bemutatása. A coaching és a különböző coaching módszerek iránti nyitottság, ami a könyv egyik fő üzenete, pedig segíthet ennek a zajos magánynak a megszüntetésében. Hogy nehogy úgy járjunk, mint Pepin bácsi…

Dr. habil Heidrich Balázs, dékán, intézetvezető, Budapesti Gazdasági Főiskola, Pénzügyi és Számviteli Kar, Menedzsment és Emberi Erőforrások Intézet

A kötetben szereplő irányzatok:

- Coaching alapok (szerző: Kelló Éva)

- Akcióközpontú coaching (szerző: Kiss György Ádám)

- Érték alapú (Appreciative Inquiry) coaching (szerző: Vásárhelyi Judit)

- Gestalt coaching (szerző: Dr. Erős Ilona)

- Megoldásközpontú brief coaching: A gyors kimozdítás művészete (szerző: Tegyi Enikő)

- NLP megközelítésű coaching (szerző: Dr. Stenger Györgyi)

- Ontlógiai coaching (szerző: Dr. Kollár József PhD és Dr. Kollárné Déri Krisztina)

- Rendszerszemléletű coaching (szerző: Dr. Bodó Péter)

- Szupervízió megközelítésű, reflektív coaching (szerző: Wiesner Erzsébet)

- Tranzakcióanalitikus coaching (szerző: Sari J. van Poelje)

- Wingwave coaching (szerző: Liptai Beáta)

Hivatkozás: https://mersz.hu/kello-coaching-alapok-es-iranyzatok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave