Allen Judy

A rendezvényszervezés nagykönyve

Események szervezése és menedzselése – kezdőknek és haladóknak


Kezdeti tervek

Egy cég vagy egyén eseményt akar rendezni. Elkészítették az eseményvázlatot és az előzetes költségvetést, majd miután úgy vélték, hogy megfelelő pénzmennyiség áll rendelkezésükre, elkülönítettek egy adott összeget a rendezvényre. Meghatározták az esemény célját, és úgy döntöttek, hogy a költségek indokoltak. Ezután készen álltak az előzetes tervezés megkezdésére. Ha nincsenek vállalati eseménytervezőik, akkor ilyenkor döntik el, hogy szükség van-e külső, hivatásos segítségre. Bevonnak egy rendezvényszervező céget, egy független eseményszervezőt vagy a cég belső csapatát, hogy dolgozzanak együtt a beszállítókkal az eseményterveken, a költségvetési, logisztikai, időzítési és végrehajtási kérdéseken, valamint hogy rendezzék össze az eseményt, és segítsenek nekik elképzelni az egész rendezvényt.

A rendezvényszervezés nagykönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 760 9

A rendezvényszervezésben nincsenek főpróbák. A kezdeti tervezéstől az operatív munkáig rendezvényünk minden egyes eleme cégünk arculatát tükrözi. Akár termékbemutatót, akár konferenciát, kongresszust, inszentív programot vagy jótékonysági gálát tartunk, mindig észben kell tartanunk, hogy a részletekben rejlik a rendezvényszervezés varázsa és veszélye is.

A rendezvényszervezés nagykönyve kezünkbe adja azokat az eszközöket, amikre szükség lehet egy rendezvény stílusos megvalósításához, valamint a meglepetések és váratlan kiadások elkerüléséhez. A gyakorlatban is hasznosítható mű egyaránt szól rendezvényszervezőknek, PR- és kommunikációs cégeknek és ügyfeleiknek, marketing és vállalati kommunikációs szakértőknek, jótékonysági és nonprofit szervezeteknek, vendéglátó- és szórakoztató ipari szakembereknek. A mű magyar adaptációjának létrehozásában Görög Ibolya működött közre szakértőként, s gondoskodott arról is, hogy három különböző hazai program megvalósítása is elérhető legyen a Függelékben.

Judy Allen a rendezvény- és életmódszervezés egyik legnevesebb szakértője a világon. Az egyedi események megszervezésében szerzett átfogó tapasztalatát és az összes érzékre ható elemeket felhasználó tervezési alapelveit felhasználva a világ minden táján dolgozott már vállalatvezetőkkel, elnökökkel, Oscar-díjasokkal.

Hivatkozás: https://mersz.hu/allen-a-rendezvenyszervezes-nagykonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave