Allen Judy

A rendezvényszervezés nagykönyve

Események szervezése és menedzselése – kezdőknek és haladóknak


Vendégprofil

A résztvevők számára minden rendezvény a meghívóval kezdődik. A kötelező, például céges rendezvények kivételével a vendégek első reakcióját nagyban befolyásolja, hogy mit tartanak a kezükben, vagy elektronikus meghívók és CD-k vagy DVD-k esetén mit látnak a képernyőn. A meghívó stílusa, kézbesítése és annak időzítése döntő lehet abban, hogy eljönnek-e. (Ha például egy nappal a rendezvény előtt kapják meg, akkor azt fogják feltételezni, hogy a B, sőt, a D listán voltak.) A meghívónak, akárcsak az esemény minden elemének, illeszkednie kell a célközönséghez és a vendéglátóhoz is.

A rendezvényszervezés nagykönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 760 9

A rendezvényszervezésben nincsenek főpróbák. A kezdeti tervezéstől az operatív munkáig rendezvényünk minden egyes eleme cégünk arculatát tükrözi. Akár termékbemutatót, akár konferenciát, kongresszust, inszentív programot vagy jótékonysági gálát tartunk, mindig észben kell tartanunk, hogy a részletekben rejlik a rendezvényszervezés varázsa és veszélye is.

A rendezvényszervezés nagykönyve kezünkbe adja azokat az eszközöket, amikre szükség lehet egy rendezvény stílusos megvalósításához, valamint a meglepetések és váratlan kiadások elkerüléséhez. A gyakorlatban is hasznosítható mű egyaránt szól rendezvényszervezőknek, PR- és kommunikációs cégeknek és ügyfeleiknek, marketing és vállalati kommunikációs szakértőknek, jótékonysági és nonprofit szervezeteknek, vendéglátó- és szórakoztató ipari szakembereknek. A mű magyar adaptációjának létrehozásában Görög Ibolya működött közre szakértőként, s gondoskodott arról is, hogy három különböző hazai program megvalósítása is elérhető legyen a Függelékben.

Judy Allen a rendezvény- és életmódszervezés egyik legnevesebb szakértője a világon. Az egyedi események megszervezésében szerzett átfogó tapasztalatát és az összes érzékre ható elemeket felhasználó tervezési alapelveit felhasználva a világ minden táján dolgozott már vállalatvezetőkkel, elnökökkel, Oscar-díjasokkal.

Hivatkozás: https://mersz.hu/allen-a-rendezvenyszervezes-nagykonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave