Arisztotelész

Az égbolt


fejezet

Először is meg kell különböztetni, hogy milyen értelemben használjuk azt, hogy „keletkezetlen” és „keletkezett”, illetve azt, hogy „pusztulható” és „pusztulhatatlan”. Sokféle értelemben használjuk ugyanis ezeket a szavakat, és még ha a gondolatmenet szempontjából semmi különbséget nem jelentene is, némi elmosódottságot szükségképpen okoz a gondolkodásban, ha azt a szót, aminek többféle jelentése különíthető el, úgy használjuk, hogy a megkülönböztetést figyelmen kívül hagyjuk. Nem világos ugyanis, hogy mely jelentésében áll az, amit mondtunk.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 745 6

Az égbolt c. műben Arisztotelész általánosabb természetfilozófiai megfontolásait az égitestek mozgására és természetére alkalmazza. E megfontolások eredményeképpen Arisztotelész amellett érvel, hogy a világ örök, véges kiterjedésű, és középpontjában helyezkedik el a gömb alakú Föld. Az égbolt örökké tartó körmozgást végez - ezt az teszi lehetővé, hogy az égboltot a körmozgást a saját természetes mozgásaként végző speciális anyagfajta alkotja.

A mű harmadik és negyedik könyve a világ közepén elhelyezkedő Föld elemeinek tulajdonságait írja le - ezek közül a föld és a víz természeténél fogva függőlegesen lefelé mozog, a levegő és a tűz pedig felfelé törekszik -, majd azt taglalja, hogy az elemek mozgása mennyiben határozza meg az összetett testek mozgását.

Kötetünk Az égbolton kívül függelékként a pszeudo-arisztotelészi Világrendet is tartalmazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/arisztotelesz-az-egbolt//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave