Venetianer Pál

Az emberi genom


Utószó

Ez a kis könyv megkísérelte összefoglalni a nem szakember olvasó számára a legfontosabb információkat az ember öröklési anyagáról, a humángenomról, bemutatva megismerésének történetét, szerkezetét és azokat a tanulságokat, amelyeket az emberrel foglalkozó tudományok, elsősorban az orvostudomány levonhatott. A szerző elnézést kér az olvasótól, hiszen az, hogy mi a legfontosabb, bizonyos mértékig nyilván szubjektív megítélés kérdése, így lehet, hogy mások más kérdéseket, tényeket tartottak volna megtárgyalandónak. A terjedelmi korlátok miatt nyilvánvaló volt a szelekció szükségessége. Fontos, hogy az olvasó azzal is tisztában legyen, hogy ez a terület jelenleg a biológiai tudomány egyik „legforróbb”, leggyorsabban változó területe, ahol szinte naponta születnek az új, gyakran meglepő eredmények. A kézirat 2012 novemberében zárult, nem szabad hát csodálkozni, hogyha mire az olvasó kézbe veszi a könyvet, már elavultak lesznek bizonyos részek.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 698 5

Mi a genom? És mi a kromoszóma, a gén, a DNS? Hogyan sikerült megismerni az emberi genomot? Mi történt a Humán Genom Program befejezése óta? Hogyan épül fel az emberi genom? Mire tanít minket az emberi genom ismerete? Hogyan alakult át a gén és a genetikai szabályozás fogalma? Megismerhetjük-e a genom által magát az Embert? Mit jelent a genom ismerete az orvostudomány számára? És mindezek után mit rejteget számunkra a jövő?

A Pont könyvek sorozat új darabja, Az emberi genom érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Az Akadémiai Kiadó új ismeretterjesztő sorozatának célja rövid, lényegre törő, közérthető, ugyanakkor a tudomány mai állását tükröző, megalapozott, kiegyensúlyozott és tárgyilagos áttekintést adni egy-egy tudományágról, részterületről vagy éppen aktuális kérdésről. A sorozat enciklopédikus jelleggel, a tudományok teljességét átfogó módon kíván egy-egy zsebkönyvbe sűrítve alapvető ismeretekkel szolgálni elsősorban a laikus olvasó számára. A kötetek hazai szakértő szerzői garanciát jelentenek a megbízható és naprakész tudásra, miközben a modern arculat és az egységes, könnyen áttekinthető belső szerkezet a mai olvasó igényeihez igazodik. A Pont könyvek egyszerre támpont a tájékozódásban és kiindulópont az ismeretek elmélyítéséhez. Egy biztos pont korunk információözönében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/venetianer-az-emberi-genom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave