Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


Színre lép a kása, a lepény, a kenyér

A termelés – vagy már az intenzív gyűjtögetés – és az agyagművesség következtében megváltoztak az étkezési szokások. Megjelentek a Közel-Keleten azok a gabonából készült ételféleségek, melyek a XVIII. századig főszereplői maradtak a nagy tömegek konyhájának Európában is: mindenek előtt a lisztből, sok vízzel főzött kása. Láthattuk, hogy leleményes módon lehetett főzni edény nélkül is, most, az agyagedényeknek köszönhetően a főzés egyszerűbbé és feltehetően gyakoribbá vált. (Nyilván gyakrabban főzték a húst és a zöldségeket is.) A gabona másik fontos készítménye volt az erjesztéssel előállított sör (sört különben mézből, rizsből is készítettek), és a kevesebb vízzel, sütéssel készített lepény, vagyis kovásztalan kenyér. Az agyagból sütőrostélyt, sütőlapot is készítettek, amit tűzzel melegítettek, de megfelelt erre a célra egy lapos kő is. A kenyér, vagyis a kelt tészta kevésbé gyakori, de ismerték már az őskorban. (Ekkoriban persze a kenyérsütéshez nem élesztőt használtak. Az új tésztához a régi tészta egy kis, megerjedt darabkáját keverték, ennek erjesztőgombáitól kelt még meg a friss tészta. Nem lehetett nehéz dolog a kenyér „felfedezése”: csak egyszer kellett véletlenül a gombák által megerjesztett, vagyis „romlott” tésztát megsütni.) A gabonaszemek megőrlésére őrlőköveket, kézimalmot használtak.

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave