A termelés – vagy már az intenzív gyűjtögetés – és az agyagművesség következtében megváltoztak az étkezési szokások. Megjelentek a Közel-Keleten azok a gabonából készült ételféleségek, melyek a XVIII. századig főszereplői maradtak a nagy tömegek konyhájának Európában is: mindenek előtt a lisztből, sok vízzel főzött kása. Láthattuk, hogy leleményes módon lehetett főzni edény nélkül is, most, az agyagedényeknek köszönhetően a főzés egyszerűbbé és feltehetően gyakoribbá vált. (Nyilván gyakrabban főzték a húst és a zöldségeket is.) A gabona másik fontos készítménye volt az erjesztéssel előállított sör (sört különben mézből, rizsből is készítettek), és a kevesebb vízzel, sütéssel készített lepény, vagyis kovásztalan kenyér. Az agyagból sütőrostélyt, sütőlapot is készítettek, amit tűzzel melegítettek, de megfelelt erre a célra egy lapos kő is. A kenyér, vagyis a kelt tészta kevésbé gyakori, de ismerték már az őskorban. (Ekkoriban persze a kenyérsütéshez nem élesztőt használtak. Az új tésztához a régi tészta egy kis, megerjedt darabkáját keverték, ennek erjesztőgombáitól kelt még meg a friss tészta. Nem lehetett nehéz dolog a kenyér „felfedezése”: csak egyszer kellett véletlenül a gombák által megerjesztett, vagyis „romlott” tésztát megsütni.) A gabonaszemek megőrlésére őrlőköveket, kézimalmot használtak.