Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


A törzsek egyik szélső típusa: a laza szervezetű törzs

A törzsek felépítése a ma élő természeti népek esetében nagyon sokféle. Az egyik véglet az a fajta törzs, ahol az alacsonyabb egységek – ágazat, család – függetlenek, egyenlőek és kevés szállal kapcsolódnak a törzsi központhoz. Ez sokban hasonló szervezet a vadászokéhoz. Különbözik azoktól abban, hogy a törzshöz csak lazán kapcsolódó egységek nem az együtt vándorló hordák, hanem a falvak vagy az ágazatok. Továbbá a helyi közösségeknek, falvaknak vagy falucsoportoknak vannak főnökeik – ellentétben a hordákkal – akiket vagy meghatározott öröklési rend szerint, szertartásosan iktatnak be, vagy pedig úgy nyerik tekintélyüket, hogy nagyon sok ajándékot osztanak szét az adott közösségben. Ezeknél a törzseknél a főnökök még a maguk szűkebb területén sem korlátlan urak. A falvak és családok itt egymástól teljesen függetlenül gazdálkodnak, az egymás között cserélt javak mennyisége kicsi. ➤[1/1]

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave