Lőrinc László

Életmódtörténet I.

Őskor - ókor


Az uralom legitimációja – isteni jóváhagyás, kiválasztás

Az ókori uralkodók többféle módon legitimálhatták uralmukat. Legitimációik egy része az égiekkel volt kapcsolatos. (A lényeget tekintve mindegy, hogy egy uralkodó isteni „kapcsolatával” vagy tulajdonságaival kapcsolatos nézetek már életében elterjedtek, és így az ő uralmát legitimálták, vagy csak a halála után, és így az utódaiét. Az már egy másik kérdés, hogy tudatosan kialakított képről volt szó, vagy a közfelfogásból természetes módon kifejlődő hiedelemről. Erről később lesz szó.)

Életmódtörténet I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 747 0

Ki gondolná, hogy a történelemben még az olyan egyértelműnek látszó fogalmak jelentése is változott, mint az anyaság vagy a gyilkosság, a többiről nem is beszélve? Hogy a vidéki és nagyvárosi emberek eltérő viselkedése mögött is ott van a történelem, s ezért az egyiknek hagyományosabb elgondolása van a családról, az ajándékról, a vagyonról, az időről vagy az ünnepről, a másiknak pedig újabb keletű? Ez a könyv nemcsak a lakás, az étkezés, az öltözködés, vagyis az anyagi környezet változásairól szól, hanem az emberi viselkedés és gondolkodásmód, az emberek közötti viszonyok történetéről is. Számos forrás és feladat segíti elő, hogy a következtetéseket maguk a diákok vonják le. Elsősorban felsőéves középiskolai diákoknak ajánljuk, illetve kézikönyvként mindenkinek, akit a nagy történelmi események mellett érdekel a mindennapok ezernyi apró részlete is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave