Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


3. A kontextualista újrealista irányzatok

A spekulatív realistákat számos bírálat érte. Egyebek mellett vádolják őket például azzal, hogy felelőtlenül, episztemológiailag tisztázatlanul fogalmaznak meg nagyratörő, a valóság egészére vonatkozó kijelentéseket, és – akármennyire is igyekszik némelyikük tartani a dogmatikus metafizikától való távolságot – végső soron a Kant előtti filozófia dogmatizmusához térnek vissza. A vádak szerint a spekulatív realisták képtelenek meggyőzően különbséget tenni a fogalmilag alátámasztott spekuláció és a merő képzelgés között, és állításaiknak nincsen magyarázó erejük, különösen nincs a természettudományokra nézve. Ennek megfelelően az is felmerült, hogy az alapvető álláspontjaikat tekintve egyébként sem egységes spekulatív realisták voltaképpen jogtalanul nevezik magukat realistáknak. Részben ezekre a problémákra reagál, részben pedig önálló fejlődési utat jár be a kontextualista újrealizmus. Nem véletlen, hogy Benoist „metafizika nélküli realizmusról” beszél, amelyet szembeállít a spekulatív realizmussal (Benoist 2017: 15-53). A kontextualista újrealisták egyetértenek a legtöbb spekulatív realistával abban, hogy nincs miért kitüntetett létezőnek tekinteni az embert, de az antikorrelacionistákkal is, amennyiben nem csupán a szubjektivitásunk függvényében fennálló valóság létét ismerik el. Ám azt is hangsúlyozzák, hogy az ember által teremtett létezők különleges megközelítésmódot tehetnek szükségessé. Gabriel, Benoist és Ferraris is alkalmaz egy rétegontológiát, amely kiemeli a valóságról tett kijelentéseink kontextualizált jellegét, és – a spekulatív realistáktól eltérően – elutasítja, hogy minden létezőre vagy tárgyra érvényes megfogalmazásokkal rukkoljunk elő. Felmerül többek között, hogy az artefaktumok vagy a társadalmi objektumok (például az intézmények) olyan tulajdonságokkal is rendelkezhetnek, amilyenekkel a fizikai tárgyak nem. Összességében elmondhatjuk, hogy a kontextualista újrealisták számára is fontos az ember valóságban elfoglalt helyének decentrált felfogása, ám eközben nagy figyelmet szentelnek a specifikusan emberi kötődésű megismerési korlátoknak vagy lehetőségeknek is. A kontextualista újrealistáknak olyan szövetségeseik, társgondolkodóik vannak, mint Umberto Eco, John Searle vagy Paul Boghossian.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave