Locke Oxfordban tanulta a filozófiát 1652 után, az övé már szinte magától értetődően a természettudományok fejlődésével számot vető filozófiai gondolkodás. Locke maga is szert tett természettudományos és különösen orvosi képzettségre, s e szakterületek iránti tisztelete a kor kimagasló tudósai iránti feltétlen tisztelettel párosult: a filozófia feladatát annak fényében igyekezett újragondolni, hogy olyan tudósok, mint a kémikus Boyle, az orvos Sydenham, vagy – legfőképp – maga Newton teljes joggal vindikálják maguknak a filozófia egyik hagyományos területének, a természetnek a kutatását. A filozófiának ezért újra kell gondolnia feladatát: ettől kezdve elsődleges feladata az kell hogy legyen, hogy a megismerés szerkezetének föltárásával eltakarítsa a természettudományos megismerés útjában álló akadályokat. A filozófia és a természettudományok mai értelemben vett elkülönülése, valamint a filozófián belül az ismeretelmélet és a tudományfilozófia nevű diszciplínák kialakulása ezzel a megfontolással veszi kezdetét. A filozófia feladata ezentúl kettős: a természet kutatásában a segédtudomány szerepét játssza, amennyiben ismeretelméletként igyekszik elősegíteni haladását. A tág értelemben vett morálfilozófiában azonban ennél többre is vállalkozhat: meg kell mutatnia, hogyan lehetséges definitív erkölcsi tudás, ha egyszer nincsenek Istentől belénkszületett, feltétlen bizonyosságú ideáink – s Locke rendkívüli energiákat fektetett ennek kimutatásába –, sajátosan etikai „ideáinkat” pedig mi magunk rakjuk össze. Vagyis Locke lerombolja az Isten és ember közvetlen kapcsolatában való hitet, hogy helyet készítsen annak az értelemnek, amely maga kénytelen a túlnyomórészt csupán valószínű ismeretek által elénk tárt világban tájékozódni. Ezzel a programmal Locke a felvilágosodásnak még inkább s több területen vált előkészítőjévé, mint Descartes. Nemcsak az ismeretelméletben és a társadalomfilozófiában, hanem a vallásfilozófiában, a neveléselméletben és a közgazdaságtanban is fontos, később alapvető befolyásra szert tett elképzeléseket előlegez meg. Descartes-hoz való viszonya egyébként ambivalens. Noha a Tanulmány az emberi értelemről első könyve a velünk született ideák ellen részben Descartes elleni polémia is, a megismerés hármas tagozódásáról szóló tanítása, valamint az az alapvető nézete, hogy megismerésünk közvetlen tárgyai az ideák, mindenképp karteziánus örökségként értelmezendő, olyannyira, hogy egyes kommentátorok szerint ismerhette is Descartes Szabályok az értelem vezetésére című kéziratát.