Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Hugo Grotius (Hugo, Huig de Groot, 1583–1645)

Burgundiai nemes családból származott, apja Lipsius-tanítvány, jogász, polgármester volt. Csodagyerekként tizenegy évesen egyetemre járt Leidenben, teológiával, filológiával, joggal foglalkozott. 1598-ban Orléans-ban doktori fokozatot szerzett. 1599-től ügyvéd, de közben fordítja, illetve kiadja Martianus Capella, Aratus, Lucanus, Sztobaiosz, Euripidész műveit, de saját latin költeményeket, tragédiákat is írt. Történészként is igen jelentős: 1609-ben Hollandia hivatalos történetírójává nevezik ki (Annales et historiae de rebus belgicis). Arminiánus – vagyis a kálvinizmuson belül az individuum s az akaratszabadság jelentősége mellett kiálló – teológusként a keresztény egyházak egységéért szállt síkra. Ennek jegyében nemcsak önálló műveket írt (De veritate religionis christianae, 1627), hanem tudós kommentárköteteket is megjelentetett mind az Ó-, mind az Újszövetséghez, mellyel a történeti bibliaértelmezés kialakulását nagyban elősegítette.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave