Boros Gábor (szerk.)

Filozófia


Friedrich Nietzsche (1844–1900)

Apja protestáns lelkész volt, s anyja is lelkészcsaládból származott. Két évvel fiatalabb húga, Elisabeth fontos szerepet játszott Nietzsche szellemi hagyatékának gondozásában. Az apa korai halála után a család Naumburgba költözik. 1858-ban Nietzsche elnyer egy ösztöndíjat, és Pfortában, a környék legjelentősebb bentlakásos tanintézetében megkezdi tanulmányait, itt kiváló klasszikus képzésben részesül. Mély és szenvedélyes érdeklődést táplál a zene iránt, és ekkoriban ismerkedik meg Wagner művészetével. Már a középiskolában kiemelkedően jó minőségű klasszika-filológiai dolgozatokat ír. Bonnban, majd Lipcsében elsősorban ugyancsak klasszika-filológiát tanul, de már érdeklődik a filozófia iránt is. A döntő fordulatot azonban a Schopenhauer gondolkodásával való megismerkedés jelenti, ekkortól kezdve filológiai kutatásainak is filozófiai célja lesz. Tanára, Friedrich Rietschl ajánlására kinevezik a baseli egyetem klasszika-filológia professzorának. Nietzsche nem egészen huszonöt éves ekkor, és fényes egyetemi karrier előtt áll. Ekkoriban találkozik személyesen Wagnerrel, akivel meglehetősen szoros kapcsolatot alakít ki. Három éven keresztül rendszeres vendég a Wagner-házban a Luzern melletti Triebschenben. Wagnertől való fokozatos eltávolodása nagyjából a Bayreuthban kezdődő tömegméretű Wagner-kultusz kialakulásának idejére tehető.

Filozófia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.

Hivatkozás: https://mersz.hu/boros-filozofia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave