Bereczkei Tamás, Hoffmann Gyula (szerk.)

Gének, gondolkodás, személyiség


Neurokognitív fejlődési zavarok, atipikus kognitív fejlődés, genetika: átfogó szempontok

Az itt tárgyalt neurokognitív fejlődési jelenségek számos tudományos diszciplína és gyakorlatorientált szakma kompetenciakörébe tartoznak. A terület iránti, az első bekezdésben említett egyre intenzívebb érdeklődés így igaz a természettudományos szemléletű alapkutatásokra, a humán és társadalomtudományokra (filozófia, szociológia, neveléstudomány, a pszichológia nem naturalista megközelítései stb.), és a különféle alkalmazott kutatásokra – valamint a szélesebb közvéleményre is. Az orvostudomány mint alap- és alkalmazott tudomány például többféle módon is érintett. Mivel a súlyosabb zavarok egy része viselkedésesen definiált, felismerésük, diagnózisuk és részben ellátásuk a pszichiátria körébe tartozik. Ugyanakkor minden esetben az idegrendszer fejlődési eltérései állnak a háttérben, tehát szükségszerűen érintett az embriológia és a (fejlődés)neurológia is. A zavarok egy része különféle nem idegrendszeri szomatikus elváltozásokkal is jár, így a klinikai orvostudomány számos további területe is releváns. Mivel etiológiájukban a genetikai tényezők minden esetben hangsúlyos szerepet kapnak, a genetika lényegében minden ága szükségszerűen vizsgálja ezeket a jelenségeket. Az idegtudományok relevanciája triviális.

Gének, gondolkodás, személyiség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 706 7

Magas szülőknek csak magas gyermekei lehetnek? Lehet az, hogy alapvető biokémiai folyamatainkat tekintve kevéssé különbözünk a baktériumoktól, alig a muslincáktól és szinte egyáltalában nem a csimpánzoktól? Valóban a nevelésen múlik, hogy ki lesz társaságkedvelő, ki szorongó, ki félénk és ki agresszív - vagy ebben a gének is fontos szerepet játszanak?

Vajon tényleg csak legfeljebb néhány molekulánk eltérésein múlik, hogy némelyikünk hajhássza az újdonságokat, mások legszívesebben csak elüldögélnének a szobában?

Lehetséges, hogy a szomszédunk, akinek már a nagyapja is a mi nagyapánkkal gyerekeskedett, genetikailag jobban eltér tőlünk, mint egy zulu törzsfőnök?

Öröklődhet-e a mélabú, a kíváncsiság vagy a kreativitás? A szülői nevelés hiányosságai vagy bizonyos gének tekinthetők felelősnek azért, ha valaki depresszióban, skizofréniában vagy autizmusban szenved? Mennyire vagyunk képesek arra, hogy öröklött adottságaink ellenében karcsúak legyünk, uralkodjunk indulatainkon és fejlesszük gondolkodásunk rugalmasságát?

Ilyen és hasonló kérdésekre keresünk választ a könyv lapjain. A konkrét válaszokon túlmenően megismertetjük az olvasókat azokkal a genetikai elvekkel, szabályszerűségekkel, amelyek közel visznek egy-egy probléma megoldásához. A hazánkban hiánypótlónak szánt könyv számos kutató műhely együttműködésével született meg. Megírásával igyekszünk képet adni az érdeklődőknek azokról a forradalmi változásokról, amelyek az emberi elme és viselkedés területén mentek végbe a humángenetika elmúlt két évtizedes fejlődése során. Az emberi természet működése iránt érdeklődő olvasók tájékoztatása mellett szeretnénk hozzájárulni a pszichológusok, pszichológushallgatók képzéséhez és általában a humán tudományok bármilyen területén dolgozó szakemberek szemléletformálásához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bereczkei-hoffmann-genek-gondolkodas-szemelyiseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave