Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Diogenész Laertiosz 10.33276

(1) Az előzetes felfogás,277 mint [az epikureusok] mondják, mintegy észlelés vagy helyes vélekedés vagy elgondolás vagy elraktározott általános gondolat (vagyis emlék)278 arra vonatkozólag, ami gyakran megmutatkozott kívülről nyilvánvaló módon, például hogy „ez a fajta dolog ember”. (2) Mert amint kimondják az „ember” szót, előzetes felfogásunk révén rögtön eszünkbe jut mintázata is, mely érzékeléseink nyomán alakult ki. (3) Tehát az, ami minden egyes szónak elsődlegesen alapul szolgál, önmagában nyilvánvaló. (4) És nem kutatnánk azt, amit kutatunk, ha korábban nem ismertük volna. Például: „Az, ami ott áll, ló-e vagy pedig marha?” Mert valamikor meg kellett ismernünk a ló, illetve a marha formáját oly módon, hogy előzetes felfogással bírunk rá vonatkozólag. (5) Egyáltalán meg sem neveznénk, ha korábban nem ismertük volna meg az előzetes felfogás értelmében véve a mintázatát. (6) Tehát előzetes felfogásunk az egyes dolgokat illetően önmagában nyilvánvaló. (7) És a vélekedés tárgya valami korábbi önmagában nyilvánvaló dologtól függ, amire vonatkoztatva szólunk, amikor például azt mondjuk: „Honnan tudjuk, hogy vajon ez a dolog ember-e?”

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave