Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Cicero, A jóslásról 1.82–83 (SVF 2.1192)1021

(1) Hogy valóban van jóslás, azt a sztoikusok következő érve támasztja alá. (2) „Ha vannak istenek, és mégsem nyilvánítják ki előzetesen az emberek számára a jövendőt, akkor vagy nem szeretik az embereket, vagy nem tudják, mi fog történni, vagy úgy vélik, hogy nem tartozik az emberre, hogy ismerje a jövőt, vagy méltóságukon alulinak ítélik, hogy előre jelezzék az emberek számára a jövendő dolgokat, vagy még ők maguk, az istenek sem képesek jeleket adni az embereknek. Ám nem igaz, hogy az istenek nem szeretnek bennünket (mert jóindulatúak és barátságosak az emberek iránt);1022 s nem is tudatlanok azzal kapcsolatban, amit ők maguk határoztak meg és rendeztek el; s az sem igaz, hogy nem áll érdekünkben ismerni a jövendőt (hiszen elővigyázatosabban járunk el, ha ismerjük); s nem is tartják méltóságukon alulinak tudatni a jövőt (hisz semmi sem kiválóbb a jótéteménynél); végül az sem igaz, hogy nem képesek előre tudatni velünk a jövendőt. Akkor hát nincsenek istenek, és ezért nem tudatják a jövőt. De vannak istenek. Akkor pedig tudtunkra is adják a jövőt. (3) Az sem igaz, hogy ha tudtunkra is adják a jövőt, nem teszik lehetővé számunkra az általuk adott jelek értelmezésére vonatkozó tudást (ez esetben ugyanis hiába adnák tudtunkra), miként az sem igaz, hogy még ha lehetővé is teszik ez utóbbit, nincs jóslás. Tehát van jóslás.”1023 (4) Ezt az érvet Khrüszipposz, [babülóni] Diogenész és Antipatrosz is alkalmazza.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave