(1)[Az epikureus Velleius beszél:] (1) Ezt az istent joggal nevezhetjük boldognak, a tiéteket [ti. a sztoikusokét] viszont igen elfoglaltnak. Mert ha a világ maga az isten, mi lehet kevésbé nyugodt, mint pillanatnyi megszakítás nélkül csodálatos gyorsasággal forogni az ég tengelye körül? Ami pedig nincs nyugalomban, az nem lehet boldog sem. Ha viszont az isten olyasvalaki, aki magán a világon belül létezik, és aki igazgat, kormányoz, fenntartja a csillagok futását, az évszakok váltakozását, a természet változásait és szabályszerűségeit, szemmel tartja a földeket és a tengereket, oltalmazza az emberek jólétét és életét, akkor bizony ezt az istent elborítja a vesződséggel és fáradsággal járó munka. Mi viszont a boldog életet a lelki nyugalomban és az összes feladattól való mentességben határozzuk meg. (2) A mi mesterünk ugyanis – egyéb tanításai mellett – azt tanította nekünk, hogy a világot a természet hozta létre, hogy ehhez nem volt szükség semmiféle alkotó mesterségre, és hogy ez a létrehozás, melyről ti azt állítjátok, hogy nem valósulhat meg isteni ügyesség híján, olyan könnyű dolog, hogy a természet számtalan világot fog még létrehozni, hoz létre most is, és hozott létre a múltban is. Csakhogy mivel ti nem értitek, hogyan képes erre a természet anélkül, hogy bármiféle értelemmel rendelkeznék, a tragédiaköltőkhöz hasonlóan az istenséghez folyamodtok, amikor nem tudjátok megoldani a darab végkimenetelét. (Havas László fordításának felhasználásával)