A jelenleg alkalmazott térképező rendszereket az előzőekben ismertettük, beleértve a CARTO és EnSite rendszert is. Ezek nagy lépést jelentenek a hagyományos térképezési technikák korlátainak leküzdésében és az összetett arrhythmiák gyógyításában. Ugyanakkor ezen eszközök költségei, a referenciakatéterek pontos elhelyezésének követelménye és például a MEÉ helyigénye (noncontact mapping) behatárolják hozzáférhetőségüket. Egy újonnan kifejlesztett helymeghatározó rendszer (RPM: Boston Scientific, San Jose, Calif.) megpróbál megbirkózni ezen nehézségekkel. E módszer során egy ultrahangos mérési módszer hivatott a katéterek, transducerek és az üregek megjelenítésére. A rendszer valós időben ábrázolja ezeket. A 3D RPM térképező módszer ultrahanggal határozza meg a katéterek helyzetét, referenciakatéterekhez viszonyítva. A rendszer egy adatfeldolgozó és egy ultrahang-kibocsátó-érzékelő egységből áll össze. Mindkettő számítógéphez van kapcsolva. A rendszer képes egyszerre 7 katétert, 24 bipolaris vagy 48 unipolaris elektrogramot, 12 elvezetéses EKG-t és 2 nyomásjelet kezelni. A jeleket 3 kHz-es sűrűséggel veszi a rendszer, és 14 bites felbontásban értékeli. A alsóvágás-szűrő (high pass) 30 Hz-re van állítva, a felső vágás (low pass) pedig 500 Hz-re. Az elektrogramok és a katéterek pozíciója a számítógép monitorán látható, és ezen információkat optikai adathordozóra is menteni lehet. A kiindulási pozíciók folyamatosan megjeleníthetők, így elmozdulás esetén a katéterek repozicionálhatók. Két transzducer távolsága megállapítható abból az időből, ami az egyik által kibocsátott UH másik általi felfogásáig telik el. Amint a 3D-referenciakeretet felállították, a további transzducerek helyzete háromszögeléssel állapítható meg. DeGroot és munkatársai számoltak be ennek a módszernek az alkalmazhatóságáról RF-ablatiónál. 10 pitvari flutterben szenvedő beteget vizsgáltak. A proximalis His-köteg elektronikai kiindulópontként (landmark) szolgált a reprodukálhatóság igazolásához. A célterületek meghatározása után minden ablatiós pontot megjelöltek. Minden beteg esetében sikeres ablatiót végeztek. Schreieck és munkatársai (174) 21 különböző ritmuszavarban (többek közt atípusos flutter és pitvarfibrilláció) szenvedő beteg esetében alkalmazták a módszert 95%-os sikeraránnyal. Nehézségek adódtak a valós időben megjeleníthető ablatiós katéter irányításával a sikeresen térképezett betegek 28%-ában, olyannyira, hogy a feltérképezett területet egy másik katéterrel kellett ablálni. Egyéb hátránya a rendszernek többek között, hogy 2 intracardialis referenciakatétert igényel, és ezek egymáshoz és a rendszerhez képest pontos lokalizációt igényelnek. A rendszer továbbá az UH egységes vezetődési sebességével számol a vérben. Más szövetekkel való kölcsönhatás, valamint a teljes vérbe való kivezetődés is hibaforrások lehetnek.