Jelenleg a legtöbb ablatiót fluoroszkópos kontroll mellett, manuálisan irányított katéterekkel végzik. A katéterek többsége hajlítható, és a „húzó drót” elvén mozgatható. Újabban egy mágneses elven működő távirányító rendszert mutattak be, mellyel az ablatiós katéter mozgatható és pozicionálható a szívüregekben. A mágneses navigációs rendszer (Niobe®; Stereotaxis; St. Louis, Mo.) két permanens mágnesből áll, melyek egymáshoz viszonyított pozícióját számítógép vezérli egy adott házon belül. A mágnesek a vizsgálóasztal 2 oldalán vannak elhelyezve. Navigációs pozícióban viszonylag homogén, 0,8 T erősségű mágneses teret hoznak létre a beteg mellkasában körülbelül 15 cm mélyen. A térképező és ablatiós katéterek végében mágnes található, ezáltal a külső tér segítségével irányíthatók. Ha a külső mágnesek egymáshoz képest elmozdulnak, akkor a két oldal közti különbség miatt a katéter is mozdul. Minden térorientáció elmenthető, és ha kell, ismételten alkalmazható, miközben a katéter navigációja automatikus. Továbbá a komputervezérelt katétermozgató rendszer teljes távirányítást tesz lehetővé, szükségtelenné téve a manuális beavatkozást. A navigáció 1 fokos szög és 1 mm-es hossz pontossággal végezhető joystick vagy egér segítségével. Ha a mágnesek navigációs állásban vannak (közel a beteghez), akkor a röntgenkészülék C-karja csak 28 fokos szögben téríthető ki oldalra a ferde nézetek felé. Az ablatiót a mágneses végű katéterrel a szokásos hőmérséklet-kontrollált módban lehet végezni. Ez a technológia lassan bontakozott ki. 1991-ben számoltak be róla először (175), majd az idegsebészet területén fejlesztették tovább (176), és újabban az intervencionális kardiológia területén is megjelent (177). Első generációjuk (0,15 T, Telstar™, Stereotaxis) elektromágnesekből és egy kétsíkú fluoroszkópos képalkotóból állt. Az újabb rendszer (Niobe) 2 permanens mágnesből és egy egysíkú fluoroszkópos készülékből áll. Ernst és munkatársai (178) ennek a rendszernek a sikeres használatáról számoltak be 42, AVNRT-ben szenvedő beteg esetében. A tanulmány során nem voltak komplikációk, és a ritmuszavar sem tért vissza. A sugáridő (8,9±6,2 min.) és a beavatkozáshoz szükséges idő (145±43 min.) nem volt rövidebb a hagyományos módszerhez képest, de ez valószínűleg a tanulási fázis miatt volt. A legfőbb előnyei a rendszernek: a beteg számára kisebb, az orvos számára 0 sugárterhelés, az eltárolt térerő-orientációk visszatölthetősége, vagyis az, hogy fluoroszkópia nélkül vihető vissza a katéter egy korábbi helyre, illetve a precíz irányíthatóság és stabil pozicionálhatóság az ablatio során.