Vajon vannak-e különbségek a kultúrák/nyelvek között aszerint, hogy melyik kognitív folyamatot – a metaforát vagy a metonímiát – részesítik előnyben? E kérdéskör legszisztematikusabb vizsgálatát Charteris-Black (2003) végezte el, aki azt kutatta, hogy a SZÁJ, a NYELV és az AJKAK alapján milyen arányban hoznak létre metaforákat, illetve metonímiákat az angolban és a malájban. Az angolban (honey-tongued, „mézes nyelvű”) és a malájban is (lidah manis, „édes nyelv”) ugyanaz a fogalmi metafora (A KIFEJEZÉSMÓD ÍZLELÉS) a felelős a beszélgetőpartnerünk beszédstílusának (negatív) megítéléséért. Charteris-Black azt is megfigyelte, hogy a szájjal, a nyelvvel és az ajkakkal kapcsolatos kifejezések nagy többsége az angolban inkább metonimikus, míg a malájban inkább metaforikusak (metonímiával kombinálva). Az olyan metonimikus kifejezések, mint például az angol tight-lipped („összeszorított ajkú”, jelentése: hallgatag, szótlan) sokkal ritkábbak a maláj nyelvben. Úgy tűnik, hogy a beszéddel kapcsolatos testrészek figuratív alkalmazása kultúraspecifikus, aminek fontos oka van. Az angol nyelvhasználók – a legtöbb szituációban – a malájul beszélőkkel szemben egyértelműbben fejezik ki magukat. Ahogyan arra Charteris-Black rámutat, a malájban kimutatható metafora iránti preferencia azzal magyarázható, hogy a maláj kultúrában nagyon fontos szerepet játszik az udvariasság olyan helyzetekben, amikor valakinek a megítélése a tét. Ezt pedig sokkal könnyebb metaforikus, semmint metonimikus kifejezésekkel elérni.