Tóth Ákos

Kultúrafinanszírozás


Köszönetnyilvánítás

Dr. Janowszky Sándornak köszönhetem, hogy a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán folytatott tanulmányaim során felfigyelt rám, és az ő ösztönzésére indultam el az intézményi, majd az országos Tudományos Diákköri Konferencián. Mérföldkőnek számít prof. dr. Marinovich Endre professzor úr szakmai támogatása, aki a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán készült szakdolgozatom konzulense volt. A Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Doktori Iskolájában eltöltött öt év alatt alakult ki a kutatás iránti igazi vonzalmam. Köszönetemet szeretném kifejezni prof. dr. Polónyi István professzor úrnak, aki felhívta a figyelmemet a kultúra-gazdaságtan tudományterületére. A könyv szemléletmódjának kialakulásában meghatározóak voltak prof. dr. Csaba László akadémikus úr összehasonlító közgazdaságtan és a globalizáció közgazdaságtana című órái. Ekkor sajátítottam el azt az új kutatási szemléletet és előadásmódot, mellyel nemcsak a hazai, de a nemzetközi tudományos életben is megálltam a helyemet a konferenciákon. Az akadémikus úrnak köszönhetem, hogy egy szemeszteren keresztül a Közép-európai Egyetem vendéghallgatója lehettem, ahol Dragan Klaic professzor úr rendkívül hasznos tanácsokkal látott el a könyv uniós kultúrpolitikát tárgyaló fejezetével és a posztszocialista országok kultúrpolitikájával kapcsolatban. Szeretném kifejezni köszönetemet prof. dr. Makó Csaba professzor úrnak, aki nemcsak a Doktori Iskola vezetőjeként támogatta a könyv megírását, de tanárként az óráján olyan szakirodalommal ismertetett meg, mely a módszertan területén szolgált alapul a könyv elkészüléséhez. Prof. dr. Kapás Judit professzornak köszönhetem, hogy megismerkedtem az intézményi közgazdaságtan tudományterületével. A tanárnő óráinak hallgatása során történt meg az az áttörés a kutatói tevékenységemben és annak minőségében, amikor sikerült kialakítanom saját stílusomat és megtalálni azokat a még kevésbé tárgyalt területeket a kultúra-gazdaságtanon belül, melyek a könyv fő vizsgálódási területei is lettek. Dr. Ujhelyi Mária nélkül ez a könyv nem készülhetett volna el. Doktori tanulmányaim során témavezetőként az első perctől kezdve folyamatosan segítette munkámat. Bármikor számíthattam a segítségére. Számos külföldi konferenciára az ő ajánlásával sikerült eljutnom. Köszönöm Neki a szakmai és emberi fejlődésemben nyújtott önzetlen támogatást. Köszönettel tartozom a könyv megjelenését támogató szponzoroknak, a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Doktori Iskolájának és a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának.

Kultúrafinanszírozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 340 3

Tóth Ákos könyve mindeddig a legkomolyabb vállalkozás a kultúrafinanszírozás témakörében magyar nyelven írt munkák közül. Az olvasó éppúgy megismerheti belőle a kultúrafinanszírozás elméleti kérdéseit, mint gyakorlati problémáit. Külön erénye a kötetnek, hogy a magyar kultúrafinanszírozás helyzetét összehasonlító nézőpontból, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország példáival összevetve tárgyalja és kitér az Európai Unió szupranacionális szintű szabályozására is. A könyv okfejtése és következtetései világosak, a szerző hozzásegít bennünket ahhoz, hogy e sokszor zűrzavarosnak ítélt területen tisztán lássunk. Mindezért Tóth Ákos kitűnő könyvét nemcsak a kultúrával foglalkozó szakembereknek, hanem a kultúra gazdasági háttere iránt érdeklődő laikus olvasóknak is örömmel ajánlom.

 

Bozóki András

politológus, egyetemi tanár, CEU Közép-Európai Egyetem

 

Bármilyen területre igaz, hogy a hazai gazdaságpolitikusok akkor követnek el végzetes hibát, ha egy külföldi gyakorlatot változtatás nélkül, sémaszerűen alkalmaznak itthon, vagy ha elvakult újítási vágytól égve gyökeresen újat próbálnak meg kitalálni. Sajnos az ilyen „egyszerű megoldások" kudarcaira általában csak az adott társadalmi szféra tönkretétele után jönnek rá. Kutató közgazdászok és gyakorló szakemberek közös felelőssége megpróbálni a kérdések bonyolultságát és összetettségét bemutatni, valamint szakmai diskurzusokon keresztül hatni a döntéshozókra. Ez a felelősség nyilvánul meg Tóth Ákos kellő szakszerűséggel és részletességgel megírt könyvében, amely kiváló kiindulási pont a kultúrafinanszírozás főbb kérdéseinek megismeréséhez. Ez a tankönyvként is használható munka értően és érthetően mutatja be a kultúrafinanszírozás elméleti alapjait, valamint az Európai Unióban honos gyakorlatokat. A hasznos példák és az esettanulmányok szerepeltetése mellett külön érdeme a szerzőnek, hogy összefüggésében elemzi a különböző országok kultúrafinanszírozással összefüggő történelmi gyökereit és azok intézményrendszerét. Jó szívvel ajánlom Tóth Ákos könyvét a kultúra különböző szegmenseiben tevékenykedőknek, kultúrpolitikai döntéshozóknak, illetve mindazoknak, akik gazdasági és társadalmi válságok idején sem feledkeznek meg arról, hogy a kultúra fenntartásában mindannyian érdekeltek vagyunk.

 

Komáromi György

gazdasági igazgató, Radnóti Színház

főiskolai tanár, Nemzetközi Üzleti Főiskola

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-kulturafinanszirozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave