Fodorné Csányi Piroska, Horányi György, Kiss Tamás, Simándi László

Szervetlen kémiai nevezéktan

Az IUPAC 2005. évi szabályai


Impresszum

A jelen digitális kiadás alapjául a 2008-ban megjelent Szervetlen kémiai nevezéktan. A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai. Az IUPAC 2005. évi szabályai (Akadémiai Kiadó, Budapest) című mű szolgált
Az IR-1–IR-8. és az IR-11. fejezet, valamint az I–IV. és X. táblázat Fodorné Csányi Piroska, az IR-9. fejezet, valamint a VII. és a VIII. táblázat Kiss Tamás és Simándi László, az IR-10. fejezet és a IX. táblázat Horányi György munkája
Szakmai lektor
Kiss Tamás
ISBN 978 963 05 9819 4
Kiadja az Akadémiai Kiadó,
az 1795-ben alapított
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja
1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21–35.
www.akademiaikiado.hu
Első magyar nyelvű digitális kiadás: 2016
 
© Szerzők, 1998, 2016
© Akadémiai Kiadó, 2016
 
A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója
 
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.

Szervetlen kémiai nevezéktan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

A szervetlen kémiai nevezéktan (A IUPAC 2005. évi szabályai) az 1962 óta a magyar kémiai elnevezés területén folyó munkák folytatása. A könyv az 1995-ben megjelent Szervetlen kémiai nevezéktan I. kötetének átdolgozott változata. Az átdolgozás alapja a Nomenclature of Inorganic Chemistry, IUPAC Recommendations 2005 című könyv.

A nevezéktanban végrehajtott változtatások egyik célja az volt, hogy a szervetlen és a szerves kémiai nevezéktani rendszerek - amennyire lehetséges - összhangban legyenek egymással. A másik cél a világosság érdekében az anyagnak az előző könyvtől való eltérő rendezése volt.

A könyv fontos új fejezete a fémorganikus vegyületek nevezéktana. Különválasztását a koordinációs vegyületektől a fémorganikus kémia viharos sebességű fejlődése indokolta. Lényegesen megváltozott az oxosavak és származtatott anionjaik nevezéktana.

Az új elemek nevét és az elnevezési eljárást is tartalmazza a könyv.

A felhasználó arra a kérdésre, hogy hogyan nevezzen el egy vegyületet, többféle módon talál segítséget. Ezt egyrészt a folyamatábrák, másrészt a szabályzathoz kapcsolódó táblázatok segítik. Megjelenésével az azonos területen publikált szervetlen kémiai nevezéktanok érvényüket vesztik, azaz eltérés esetén a jelen könyvben közölt elnevezési szabályokat kell követni. A könyv az oktatásban, a kutatásban és az iparban tevékenykedő kémikusok számára egyaránt hasznos segédeszköz lesz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fodorne-horanyi-kiss-simandi-szervetlen-kemiai-nevezektan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave